Oldalak

2011. június 23.

Macaron



TücsökBogár receptje szerint készítettem el ,köszönöm szépen.               

Hozzávalók: 10 dkg tojásfehérje, 10 dkg finomra darált mandula, 20 dkg porcukor, 4,5 dkg kristálycukor; a krémhez: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín.

Elkészítése:  A tojásfehérjét 1 napig szobahőmérsékleten pihentetjük. A darált mandulát és a porcukrot átszitáljuk. A tojásfehérjét a kristálycukorral kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a mandulás- porcukros keveréket. A masszát kerek végű csővel ellátott habzsákba tesszük, sütőpapírral bélelt tepsire 3 cm-es  halmokat nyomunk és 1 órát szikkadni hagyjuk. 150 fokon 12-13 percig sütjük, a tepsiben hagyjuk kihűlni.  A krémhez a tejszínt felforraljuk, a tűzről levéve hozzáadjuk az összetördelt csokoládét, majd egynemű krémmé kavarjuk. Hűlni hagyjuk, mikor krémes állagúra keményedik, megtöltjük vele a macaronokat. 



20 megjegyzés:

  1. Szuper! Van talpa és a teteje is sima!
    Az én első próbálkozásaim totális kudarcnak mondhatóak. Az egyiknek nem volt alja, a sütőpapíron maradt :)) a második meg úgy nézett ki, hogy mint a búgócsiga. Azóta persze már alakulgat a dolog. :))
    Egy szó mint száz, nagyon ügyes voltál!

    VálaszTörlés
  2. Aleda le a kalappal! Elsőre tökéletesre sikerült! :D
    Bekapnék párat! :)))

    VálaszTörlés
  3. Jaj,lányok,köszönöm szépen a dicséretet:)
    TücsökBogár,így könnyű volt sütni,miután te leírtad az összes titkot:)Köszi szépen!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta lett a sütid!

    VálaszTörlés
  5. Szépek lettek, nagyon ügyes vagy! A Macaron az egy makrancos sütemény, csak akkor sikerül, ha ő is akarja...:o))))

    VálaszTörlés
  6. Jujj, annyit nezegettem en is TucsokBogarnal, de feltem kiprobalni. A tieid nagyon szepek lettek, ugyes vagy! Egyszercsak en is megprobalkozom vele:).

    VálaszTörlés
  7. Csodaszépek lettek! Egyszer már én is biztosan sütök macaront! :) Majd egyszer ... addig az ilyen szépekben gyönyörködöm! :)

    VálaszTörlés
  8. Szerintem is gyönyörűek, nem is értem, hogy miért félnek az elkészítésétől. Nagy a szám, én még soha nem csináltam, csak olvasom Tücsökbogárnál és Nálad és próbálok tanulni belőle, hogyha a sütésére adom a fejem, mit ne roncsak el. Gratulálok, gyönyörűek és szép a színe is (bocsi Tücsökbogár, ez jobban tetszik, mint a zöld).Igazi csajos színe van, látszik, hogy lányom is van.

    VálaszTörlés
  9. Helyesírás nulla:..rontsak el, mi lesz a sütéskor, ha még a szavakat sem tudom jól leírni, neki sem merek kezdeni egy ilyen sütinek..

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok díjad van nálam, gyere vidd el !

    VálaszTörlés
  11. Aleda, nézz be hozzám légyszíves, vár egy díj szeretettel:-)))))

    VálaszTörlés
  12. Látom, már kaptál néhány díjat, nálam is vár egy, fogadd szeretettel!

    VálaszTörlés
  13. Jaj de jó hangzik,hát én is kipróbálom mert nagyon guszták.

    VálaszTörlés
  14. Én is díjjal jöttem! nézz be hozzám !

    VálaszTörlés
  15. Nagyon guszták :)
    Hamarosan én is megküzdők velük :P

    VálaszTörlés
  16. Minden blogon macaronokat látok, azt hiszem nyáron én is elkészítem. :) Nagyon jól néz ki!
    Nézz be hozzám, vár rád egy díj!

    VálaszTörlés
  17. Szia Aleda!

    Gyönyörűek ezek a macaronok, mint az összes többi ételed is, a fotókról nem is beszélve.....

    nézz be hozzám kérlek, kaptam egy díjat, amit neked is továbbadnék, fogadd szeretettel!

    http://zsuzsiafazekban.blogspot.com/
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat és a díjakat is.

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)