Oldalak

2012. április 20.

Csokis torta( sütés nélkül)



Hozzávalók a kekszes alaphoz: 20 dkg darált keksz, 10 dkg vaj, 10 dkg vágott dió, 5 dkg porcukor, 2 dkg kakaópor, kávé;
a krémhez: 20 dkg 70 %-os csokoládé, 5.5 dl tejszín, 1 tejszín ízű pudingpor, 5 dl tej, 7 evőkanál cukor, 10 g zselatin;
a tetejére: 5 dkg csokoládé
Elkészítése: a darált kekszet összekavarjuk a kakaóporral,a porcukorral, a dióval és az olvasztott vajjal majd annyi kávét öntünk hozzá, hogy jól dolgozható massza legyen. 26 cm.es tortaforma aljára nyomkodjuk.
A krémhez a pudingport  összekavarjuk a 7 evőkanál cukorral majd előírás szerint megfőzzük és kihűtjük. 2.5 dl tejszínt felforralunk, beletördeljük a csokoládét és addig kavarjuk, míg egynemű krém lesz majd lehűtjük. A zselatint 0.5 dl vízben feloldjuk, felmelegítjük , majd kissé lehűtjük. A megmaradt 3 dl tejszínt kemény habbá verjük. A pudingot fellazítjuk pár evőkanál tejszínhabbal és belekeverjük a zselatint majd lazán összevegyítjük a  többivel. A krémet 3 részre osztjuk.  Egy része marad fehéren, másodikba keverünk 2 evőkanálla a  csokis krémből a harmadikba pedig a a többit. A kekszes alapra kenjük a krémeket. Tetejére csokoládét reszelünk és egy éjszakára lehűtjük.

23 megjegyzés:

  1. nagyon finom volt:D:D

    VálaszTörlés
  2. Sütés nélkül?? Ez nagyon jól hangzik! ;-) Olyan szép és nagyon fincsinek tűnik a recept szerint (és biztos fincsi is:)). (és ahogy látom, gyönyörű konyhád és étkeződ van:))

    VálaszTörlés
  3. Csodásan néz ki, guszta! Nagyon finom lehet szívesen elfogadnék most egy szeletkét!

    VálaszTörlés
  4. Ez a torta gyönyörű! És biztosan nagyon finom is volt.

    VálaszTörlés
  5. De szép és még sütni sem kell!! Biztosan finom és jó kiadós egy szelet! :)) Megenném! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi ,nagyon kiadós és elég hamar kész is van.

      Törlés
  6. Gyönyörű torta!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép! "Hadd kérdezzek valami szakamait!" Hogy csinálod, hogy a szeletelésnél a különböző rétegek nem kenődnek össze? Mert hiába használok minden vágáshoz tiszta kést, nálam a különböző rétegek mindig összemaszatolják egymást...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csiperke, forró vízben felmelegítem a kést, szárazra törlöm és úgy szeletelem. Minden szeletnél megismétlem. De azért n még igy is néha összemajmolódik.:)

      Törlés
  8. Gyönyörű torta, és a képek elképesztőek. Hát ezt nagyon érted!!! Szeretném megkérdezni, hogy fotós vagy???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tücsi,köszönöm,kedves vagy:). Dehogy vagyok fotós, még a közelébe sem:))Egyet tudok, azt hogy jó fotóhoz fény kell és ehhez próbálok igazodni.

      Törlés
  9. Ezek a csoki rétegek... jahahaaaj!!! :))

    VálaszTörlés
  10. Milyen tejszínt használtál hozzá?

    VálaszTörlés
  11. Rendes tejszínt.(állati tejszín)

    VálaszTörlés
  12. Olyat, mint pl. a Hulala???

    VálaszTörlés
  13. Nem. A Hulala az növényi habalapanyag, nem tejszín. Valódi tejszínt tejes boltokban lehet venni, ahol valódi tej, vaj és sajt található.

    A krémet készítheted növényi tejszínnel (Hulalával) is. Ez nem azzal volt, de hasonló krémet már készítettem én is Hulalával és finom az is.

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)