Oldalak

2012. augusztus 28.

Málnás csokitorta



 Hozzávalók: 
a kakaós piskótához: 6 tojás, 12 evőkanál cukor, 4 evőkanál olaj, 6 evőkanál kakaó, 10 evőkanál liszt, kávéskanál sütőpor
a csokis krémhez: 2,5 dl tejszín, 20 dkg 50%-os csokoládé
a málnás krémhez: 70 dkg málna, 2 tejszín ízű pudingpor, 5 dl habtejszín, 7 dl tej, 13 evőkanál cukor,  2 tasak zselatin
a díszítéshez: 3 dl habtejszín, 10 dkg csokoládé, 20 dkg málna

Elkészítése: 
A kakaós piskótát 2 lapban sütjük meg. Egy laphoz 3 egész tojást habos krémmé verünk 6 evőkanál cukorral, majd lassan hozzáadunk 3 evőkanál vizet és 2 evőkanál olajat. A kakaót és a  sütőport összevegyítjük a liszttel, majd  rászitáljuk a krémre és  lazán beledolgozzuk. Kivajazott, kilisztezett, 26 cm-es tortaformában, 15 perc alatt megsütjük. 

A csokis krémhez a tejszínt felforrósítjuk, félrehúzzuk és beleteszünk 20 dkg feltördelt csokoládét, majd addig kavarjuk míg elolvad és egynemű krém lesz. Hűlni hagyjuk, míg kenhető vastagságúra keményszik.

A málnás krémhez  a málnát összekeverjük 5 evőkanál cukorral és hozzáadunk 3 dl vizet. Megfőzzük és sűrű szitán átpasszírozzuk. Ebből kiveszünk 10 evőkanállal és hozzáadunk 5 evőkanál vizet, ezzel a sziruppal majd a piskótát meglocsoljuk. 
A 2 pudingport összekeverjük 8 evőkanál cukorral és 7 dl tejjel, majd megfőzzük. A zselatint 1 dl vízben duzzadni hagyjuk, majd felforrósítjuk  és kissé visszahűtjük. A tejszínt kemény habbá verjük. Az átpasszírozott málnát és a feloldott zselatint belekeverjük a kihűlt pudingba majd lazán összedolgozzuk a habtejszínnel. 

A tortát 30 cm-es tortaformában állítjuk össze, hogy krém kerüljön a torta oldalára is. Mindkét piskóta lapot meglocsoljuk a málnás sziruppal és lekenjük a csokoládé krémmel. Az elsőt a tortaformába tesszük, rákenjük a málnás krém felét, rátesszük a második lapot és befedjük a megmaradt krémmel. A tortát egy éjszakára jól lehűtjük. Másnap a tortaforma oldalát levesszük, a tortát átemeljük egy tálcára és oldalát bevonjuk habtejszínnel. Csokoládé reszelékkel megszórjuk és tetejére körben málnaszemeket rakunk.



13 megjegyzés:

  1. Szokás szerint csodaszép és nagyon finom tortát sütöttél. Tudod Aléda, Nálad szívesen lennék vendég, bármikor. Olyan csodaszép dolgokat készítesz és olyan nagyon sok jó, régi recepted van, hogy nem győzök mazsolázni nálad. A múlt hétvégén zakuszkát kevergettünk a párommal két nap is és nagy rajongói lettünk. Ha erdélyi receptre vágyok innen a távolból, mindig Hozzád fordulok. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Én köszönöm, hogy állandó vendég vagy nálam, ha csak virtuálisan is! És ha alkalom adódna, szivesen látlak nálunk, hogy nemcsak látni, de ízlelni is tudj ezekből. :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű a tortád, és a környezet is.:))

    VálaszTörlés
  4. Hű, ez se semmi! A legjobban a körülette lévő vastag málnahab fogott meg! Jajj, de szép!

    VálaszTörlés
  5. De nagyon szép a tortád! Nagyon guszta, de szívesen elfogadnék most egy szeletkét! Bájosak a fiatalok a lányod van a képen ugye?

    VálaszTörlés
  6. Húúúú ez nagyon-nagyon jól néz ki! De szeretnék most egy szeletkét...

    VálaszTörlés
  7. Katuci: jó sok málnahabbal, úgy finom az :))

    Éva: Köszönöm.Igen , a lánykám .

    VálaszTörlés
  8. Málna, tejszín, csokoládé, jajj!! Elfolyik az összes nyálammmmm...

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép! Az a sok málnakrém teljesen levett a lábamról:-)

    VálaszTörlés
  10. Megint szépet alkottál! Milyen helyes párocska! :o)

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörű a torta, és nagyon helyesek a fiatalok!! ;-)

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)