Oldalak

2012. október 4.

Kávés-csokis mousse torta



Hozzávalók:
a kakaós  laphoz
Száraz hozzávalók: 7.5 dkg liszt,10 dkg cukor, 3 dkg holland kakaó, 1/2 kávéskanál sütőpor, 1/2 kávéskanál szódabikarbóna, csipet só,
Nedves hozzávalók:1 tojás, 30 ml olaj, 60 ml natúr  joghurt, 80 ml főtt kávé

Krémhez: 4 dl habtejszín, 5 tojás sárgája, 20 dkg cukor, 1 dl tej, 10 dkg 50 %-os csokoládé, 10 dkg fehér csokoládé, 1 evőkanál instant kávé, 10 gr zselatin


Csokibevonat: 1 tábla trüffelkrémes csokoládé, 1,5 dl tejszín


Elkészítése:a kakaós laphoz a  száraz hozzávalókat összekeverjük, a nedves hozzávalókat a kávé kivételével habverővel felverjük, a kettőt összekavarjuk , adagolva közben a kávét. Sütőpappírral bélelt  26 cm es, kapcsos tortaformába  öntjük és előmelegített sütőben 20ü25  perc alatt készre sütjük.

A krémhez a tojássárgáját kikavarjuk a cukorral és hozzáadjuk a tejet. Vízgőz fölött, állandóan kavarva addig főzzük, míg egy kicsit besűrűsödik, majd félrehúzzuk és a krémet két részre osztjuk. Egyikbe belekavarjuk a feltördelt 50 %-os csokoládét, másikba a fehércsokoládét és az instant kávét, majd egynemű krémmé kavarjuk. A zselatint kevés vízben feloldjuk és a tejszínt kemény habbá verjük, majd kétfelé osztva ezeket, belekavarjuk a tojásos krémekbe. A piskótát a kapcsos formában hagyjuk, ráöntjük előbb a csokis majd a kávés krémet.
A csokibevonathoz a tejszínt felforraljuk és hozzáadjuk a feltördelt trüffel csokoládét majd jól kikavarjuk és a tortára kenjük. A tortát egy éjszakára  lehűtjük és másnap szeleteljük.


27 megjegyzés:

  1. Kedves Aleda!

    Megtetszett nekem ez a torta. :) Azt szeretném kérdezni, hogy villanysütőben (alsó-felső sütés) hány fokon kell sütni? (vagy ha ezt nem tudod megmondani, akkor kb. milyen sütihez hasonló hőfokon?)

    Köszönöm válaszod!
    Alexandra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én előmelegített sütőben, 180 fokon sütöm a piskótát, 20-25 percig, attól függően, hogy hány tojásból van, ha többől, akkor vastagabb a piskóta, a sütés ideje is több (25 perc)

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm! :)

      Alexandra

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki, és biztos finom lehet, ha már kávé is kell bele :) Amióta cafissimo kávéfőzőt kaptunk ajándékba, mindenki imád kávézni, és most nyerhettek ti is egyet :) http://bit.ly/hangulatkavezo

    VálaszTörlés
  3. Nagyon brutál!!! Igazi finomság, gyönyörű lett :)

    VálaszTörlés
  4. Hát, le az összes kalapokkal!!!

    VálaszTörlés
  5. Csokis-kávés...Szuper torta! Maradt egy szelet? Mert indulok érte! :o)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű és sajnos oda vagyok az ilyen légies, könnyed tortákért, 2 szeletet simán meg tudnék enni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu: ' még marad neked is, de az szívből :)

      Törlés
  7. Csodásan néz ki! Lányom mindjárt megrendelte szülinapra, de a tesóéra, mert az hamarabb van:-)

    VálaszTörlés
  8. wow:D

    great blog:)

    follow you!

    http://beautyandfashion-makeup.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  9. Úúúhh, ez gyönyörű lett! (A héten a Like magazinban nekem is a kávé-csoki párosítás a témám. Odáig vagyok érte! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csiperke: Gratula!! Szuper páros szerintem is.

      Törlés
  10. Nagyon szép, igazán kedvet kaptam rá. Pedig nem szeretem a kávés édességeket (annyira). ;-)

    VálaszTörlés
  11. De gyönyörű! Jó lenne, ha egyszer csak fele ilyen szép tortákat tudnék készíteni, mint Te. :)

    VálaszTörlés
  12. Álomszép! Nagyon meg tudnám kóstolni...:)
    Megint nem csalódtam, hogy betértem Hozzád:)

    VálaszTörlés
  13. Hello!
    Én most csináltam először ezt a tortát, és sajnos elég hígra sikeredett a krém. Abból az egy tojásból pedig nagyon vékony piskóta lett.:( De a külsejétől eltekintve nagyon finom lett! :D

    VálaszTörlés
  14. Kedves Aleda!

    Szeretném megsütni ezt a tortát 2 barátom születésnapjára.
    Meg tdnád mondani, hogy milyen arányban kell növeljem a hozzávalókat, hogy egy A/4-es téglalap alakú tortára elég legyen?

    Köszönöm előre is!

    VálaszTörlés
  15. Kedves Adrienn!
    A 26 cm-es torta területe 0,053m²
    az A4-es lap területe 0,062m²
    A kettő között nem nagy a különbség, ha egyforma adagból készíted, akkor esetleg picivel alacsonyabb lesz.
    Ha mindenképp nagyobb adagot szeretnél, akkor ajánlom neked, hogy a piskótát a leírt adagból csináld és növeld a krémadagot, abból készíts 1 és fél adagot, így a krém nem lesz alacsony, hanem jóval magasabb.

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)