Oldalak

2012. december 21.

Oldalas korona savanyú káposzta ágyon



Hozzávalók: 1,2 kg oldalas, 20 dkg kolozsvári szalonna, 1,5 kg savanyított gyalult káposzta, 2 hagyma, 4 cikk fokhagyma, 2 evőkanál paprika krém, 1 evőkanál zsír, borsikafű, só, bors, őrölt pirospaprika; a tálaláshoz: petrezselyem levél, metélőhagyma, paprika


Elkészítése: az oldalast sóval bedörzsöljük, meghintjük borssal és őrölt pirospaprikával, majd korona alakba állítjuk és két végét hústűvel rögzítjük. Egy akkora edénybe állítjuk, hogy be tudjuk fedni, mellétesszük a megpucolt fokhagymát és a borsikafű ágat, majd felöntjük vízzel és 40 percig, lassú lángon főzzük. A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, majd a zsíron megdinszteljük. Hozzáadjuk a kockára vágott szalonnát és a savanyú káposztát. Sóval és paprikakrémmel fűszerezzük, majd víz hozzáadása nélkül megdinszteljük. Amikor a hús megfőtt, kivesszük a levéből és tepsibe rakjuk. Köréje tesszük a káposztát és forró sütőben, 15-20 perc alatt, pirosra sütjük. A sütés alatt, többször meglocsoljuk a húslével. Ha ropogósra sült,  sültestálra rakjuk a káposztát és közepére helyezzük az oldalas koronát. A csontokat kissé kihúzzuk a húsból és mindegyikre selyempapírból készített kuktasapkát teszünk, közepébe pedig petrezselyem levél és metélőhagyma csokrot rakunk. Paprikával díszítjük. 





Coroniţă din costiţă pe pat de varză   
 
Ingrediente pentru 6 persoane: 1,2 kg costiţă, 200 g piept de porc afumat, 1,5 kg varză murată tăiată, 2 cepe, 4 căţei de usturoi, 2 linguri de pastă de ardei, 1 lingură untură, 1 fir de cimbru, sare, piper, boia de ardei dulce, frunze de pătrunjel, arpagic, ardei. 

Prepararea: Costiţa se spală, se condimentează cu sare  piper şi boia şi se aşează în formă de  coroniţa, la capete se prinde cu scobitori. Se pune într-un vas suficient de adânc,  se adaugă  cimbrul şi usturoiul, se toarnă apă cât să o acopere, se pune un capac și se fierbe la foc încet timp de 40 minute. Ceapa se taie mărunt, se căleşte în untură, se adaugă pieptul afumat tăiat cubuleţe şi varza murată. Se condimentează cu sare, pastă de ardei, după care se căleşte amestecând de mai multe ori fără a adăuga apă. Când costiţa este pătrunsă, se scoate din oală şi se pune într-o tavă. Se aranjează în jurul ei varză murată şi se introduce în cuptorul fierbinte timp de 15-20 minute sau până de vine rumenie. În timpul coacerii costiţa se stropeşte de mai multe  ori cu zeama în care a fiert. Se trag oasele costiţei un pic în afară, pe capătul fiecărui os se rulează hârtie de mătase, iar în mijlocul coroniţei se pune un buchet din frunze de pătrunjel şi de arpagic verde.  Se decorează cu ardei.

8 megjegyzés:

  1. Ez aztán a királyi lakoma!! Szívesen leülnék mellé csipegetni....:)

    VálaszTörlés
  2. Hű, a mindenit, de jól néz ki! hogy te miket tudsz!Étvágygerjesztő finomság!

    VálaszTörlés
  3. Nahát ez is, csúcsszuper, jól látom a káposzta tele van sült szalonnapörccel, itt halok meg olyan gyönyörű az egész:-))))))

    VálaszTörlés
  4. Köszi lányok, fogyasszátok egészséggel. :)

    VálaszTörlés
  5. Micsoda tálalás! Csorog a nyálam!! Szép ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Aleda
    Sok gyonyoruséges finomságot láthattunk már toled - sokat már el is készitettem - de ez minden képzeletet felulmul. Ha lehetne, én a szalvétakompozicio készitését szeretném nagyon-nagyon tudni.

    VálaszTörlés
  7. I am truly grateful to the holder of this web site who has shared
    this fantastic piece of writing at here.

    Also visit my web-site; Marketing Communications Service Vancouver

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)