Oldalak

2013. január 17.

Velővel töltött szűzpecsenye


Hozzávalók: 2 db szűzpecsenye, 30 dkg agyvelő, 1 hagyma, 5 dkg vaj, 1 tojás, só, bors; 
a mártáshoz: 5 dkg vaj, 2 dl főzőtejszín, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál paprikakrém, citrom

Elkészítése: A szűzpecsenyét éles, hosszú késsel felszúrjuk, kissé kitágítjuk a vágást, vigyázva, hogy a széleit ne sértsük meg. Sóval és borssal bedörzsöljük és állni hagyjuk. A hagymát apróra vágjuk és a vajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a  megmosott és hártyájától megpucolt velőt és addig pároljuk, míg a velő kifehéredik. Sóval, borssal ízesítjük, majd mikor kihűlt hozzáadjuk a felvert tojást és összekavarjuk. A szűzpecsenyéket megtöltjük a velős masszával és vajjal kikent tálba helyezzük. Kevés vizet öntünk alája, lefedjük és forró sütőben kb. 30 percig pároljuk, a végén pedig 5-10 perc alatt megpirítjuk. A pecsenyéket tálcára emeljük, a visszamaradt pecsenyeléhez hozzáadjuk a vajat, a paprika krémet és összeforraljuk. Az étkezési keményítőt elkavarjuk a főzőtejszínnel és behabarjuk vele a mártást. A végén megszórjuk, apróra vágott petrezselyem levéllel és kevés citromlével ízesítjük. A szűzpecsenyét ujjnyi szeletekre vágjuk és a mártással leöntve tálaljuk. Köretként krumplipürét  vagy rizst adhatunk mellé. 





7 megjegyzés:

  1. Szeretem a velőt, de eddig panírozva, levesben és tojásrántottával ettem. Érdekes, hogy húst töltöttél vele, de biztos finom, mert minden összetevő ízlik nekem és nagyon jól néz ki. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Imádom a velővel töltött rántott szeletet, kedvenc étteremben mindig azt rendelek, ha eljutunk. Húsba töltve még csak úgy ettem velőt, de a Te változatod is isteni lehet. És persze gyönyörű is, szokás szerint.

    VálaszTörlés
  3. Maga a látvány gyönyörű, sőt fejedelmien szép! Velőt viszont még nem ettem, de biztos nagyon finom lehet ezzel a körettel, legfeljebb csak a husit enném!

    VálaszTörlés
  4. Ez igen , ezt nevezem , ez az igazi téli , farsangi fogás : szűzpecsenye , velő , pikáns kissé savanykás mártás , ugyanezekkel az összetevőkből ettem már levest is ,az is nagyon finom volt . Gratulálok !

    VálaszTörlés
  5. Micsoda étel!:) Van egy szép szüzem, el is teszem, amíg lesz velő is...:) Nagyon guszta ételt készítettél, Aleda!

    VálaszTörlés
  6. Elkészítettem,isteni...köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  7. Én köszönöm! Örülők, h ízlett!

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)