Oldalak

2013. március 23.

Húsvéti kellélek





Ajtókopogtatók


Hozzávalók: 2-3 m fűzfa vagy barkaág, 1-2 m szalag, műanyag tojások, virágok, húsvéti figurák, ragasztópisztoly

Elkészítése: Az ágakat csavarjuk fel tetszetős méretű kör alakra, a végeket pedig csavarjuk jól egymásra, esetleg kössük össze vagy ragasztópisztoly segítségével rögzítsük. Saját ízlésünk szerint  ragasszuk a koszorúra a díszeket. A szalagból csináljunk masnit és akasztót, majd kössük fel a koszorúra és akasszuk ki az ajtóra. 


Tojástartó szalvétából


Hozzávalók: színes húsvéti szalvéta, selyemszalag, főtt tojások, márker

Elkészítése: A tojásokat megfőzzük és hűlni hagyjuk. A szalvétát kiterítjük, félbehajtjuk és az így kapott háromszöget a széles oldalánál kezdve, harmonikaszerűen behajtogatjuk, majd megfordítjuk, hogy a harmonika rész alulra kerüljön. A tojást a szalvéta csík közepére tesszük, végeit összefogjuk, a tojás fölött pedig selyemszalaggal átkötjük úgy, hogy ne csússzon ki belőle. Márkerrel nyusziarcot rajzolunk a tojásra.

Tipp: Festett tojást is csomagolhatunk így, elkerülve az esetleges kézfestést. Tökéletes megoldás, ha több locsoló érkezik, mint amennyire számítottunk és elfogy a tartalék. Míg a vendég elfogyasztja a süteményt és az italt, frissen főzhetünk még tojást és be is csomagolhatjuk. 



Húsvéti asztaldísz

Hozzávalók: 1 cd lemez, 2-3 tojáshéj, szárított virágok, apró fa vagy műanyag tojások, dekor szalma, ragasztópisztoly

Elkészítése: A tojáshéjakat még húsvét előtt összegyűjtjük, megmossuk és megszárítjuk. Felhasználáskor ragasztópisztoly segítségével egy cd lemezre rögzítjük, közéjük pedig dekorszalmát teszünk. A fél tojáshéjakba szintén egy-egy csepp ragasztót nyomunk és szárított virágokat, apró színes tojásokat vagy húsvéti  hangulatú kis figurákat szúrunk beléjük. 

Tipp: A rögzített tojáshéjakba töltsünk egy kevés vizet és tegyünk bele élő, kis tavaszi virágokat, középre pedig állítsunk pirostojást. 






Húsvétkor is akár más ünnepen a fénypont a család körében elfogyasztott ebéd. Tegyük hangulatossá és különlegessé azáltal, hogy szépen megterített asztallal várjuk a szeretteinket. Fontos, hogy az abroszok, a tányérok és a dekorációk összhangban legyenek egymással. Az abroszokat vasaljuk ki alaposan, ha világosak, nyugodtan tegyünk rá élénk színekből álló tányéralátéteket, szalvétákat, vagy pedig egy élénk színű abroszt világosabb kiegészítőkkel kombináljuk. Ünnepnapokkor általában elővesszük a féltett és ritkábban használt étkészletet és poharakat, ezeket mossuk át, hogy szépen csillogjanak. Ha van textilszalvétánk, használjuk bátran, kössük össze szalaggal, szalvétagyűrűvel vagy hajtogassuk különböző formára. Ne feledkezzünk el a virágról sem vagy a találó hangulatos dekorációról, de ne zsúfoljunk, csakis a  "kevesebb néha több" elvén belül díszítsünk.





3 megjegyzés:

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)