Oldalak

2013. március 7.

Tojásos pite



Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1,7 dl  tej, 2 evőkanál vaj, 1 tojás, 2 dkg élesztő, 1 kávéskanál só; a feltéthez: 20 dkg császárszalonna, 10 dkg sajt,  3 tojás, só, 1 teáskanál szárított majoránna

Elkészítése: A langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt és hagyjuk felfutni. A  lisztet egy tálba szitáljuk, közepébe mélyedést csinálunk és beleöntjük a felfutott tejet, a megolvasztott vajat, a tojást, a sót és jól megdagasztjuk. Konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük. Mikor a tészta megkelt, lisztezett deszkán ujjnyi vastagságúra nyújtjuk és egy piteformába rakjuk. A lelógó részt levágjuk, felcsíkozzuk és összefonjuk, majd a pitére tesszük úgy, hogy 3 részre osztjuk vele. A császárszalonnát és a sajtot kis kockákra vágjuk és elosztjuk a pitén. A tojásokat az elosztott részek közepébe ütjük, megszórjuk sóval és majoránnával. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 25 perc alatt megsütjük.

A


A pitét elkészítette még Okki  és Éva


4 megjegyzés:

  1. Guszta, tetszik nagyon finom lehet! Ilyenkor legszívesebben már akár vacsorára el is készíteném úgy megkívánom. Egyszer biztos hogy kipróbálom!

    VálaszTörlés
  2. Bármikor, bármilyen mennyiségben meg tudnám enni! Főleg mostanában, hogy nincs vacsora!!!! :-))

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon tetszik! Különleges és biztos nagyon finom! Máris mentem, egyszer reggelire megsütöm. Guszta! Olyan jó dolgokat tudsz kitalálni...

    VálaszTörlés
  4. Szombaton reggelire elkészítem. Kaptunk friss házi tojásokat, biztos nagyon finom lesz. :) Egy rövid kérdés: a kockára vágott szalonnát nem kell kicsit megpirítani, mielőtt a pitére tesszük? Köszi szépen.:)

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)