Oldalak

2013. április 24.

Gombapástétom velővel






Hozzávalók: 50 dkg  csiperke gomba, 1 hagyma, 25 dkg sertés agyvelő, 2 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 5 dkg vaj, 1 teáskanál paprika krém,só, bors, rozmaring;
 a forma kenéséhez: 2 dkg vaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa

Elkészítése: A hagymát és a gombát apróra vágjuk majd a vajon megpároljuk. Az agyvelőt megmossuk és hártyáját leszedjük, majd enyhén sós, forró vízbe tesszük és benne hagyjuk, míg újból felforr. Ekkor leszűrjük és hűlni hagyjuk. A gombát sóval, borssal, rozmaringgal és kevés paprikakrémmel ízesítjük, majd belekeverjük a 2 tojás sárgáját, a zsemlemorzsát, végül pedig a habbá vert fehérjét és az agyvelőt. A pástétom formát vajjal kikenjük és meghintjük zsemlemorzsával, majd a masszát beletöltjük. Fóliával letakarjuk és forró vízzel telt tepsibe tesszük, majd 120 fokra melegített sütőben, 30 percig gőzöljük. Hidegen tálaljuk. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)