Oldalak

2013. július 2.

Borzas süllőszelet citrommártással

A hétvégén Nagyágon voltam, az Erdélyi konyha újabb találkozóján. Halas ételeket főztünk, sokat fotóztunk, finomakat ettünk és még többet nevettünk. A receptek megjelennek az augusztusi  Erdélyi konyhában is.  Én az alábbi ételt készítettem és besegítettem még pár receptbe . 



Hozzávalók: 80 dkg filézett süllőszelet , 1 fej brokkoli ;  
a pácléhez: só, bors, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál olívaolaj, fél citrom leve;
a borzas bundához: 3 krumpli, 3 tojás, 2 evőkanál liszt, só, bors;
a sütéshez: 5 dl olaj; 
a citrommártáshoz: 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl halalaplé, 2 dl tejszín, 2 tojás sárgája, 1 teáskanál mustár,  1 citrom, só, bors

Elkészítése: 

A pácléhez az összes hozzávalókat összekeverjük és a halszeleteket bekenjük vele. 1 órára hidegre rakjuk. 

A krumplit nagylyukú reszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a lisztet, a felvert tojásokat, sózzuk és borsózzuk, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrű palacsinta tésztát kapjunk.  A halszeleteket lisztbe forgatjuk, belemártjuk a krumplis masszába, majd forró olajban kisütjük. 

A mártáshoz a vajat felforrósítjuk, rászórjuk a lisztet, kissé megpergeljük, majd felöntjük a halalaplével és 5 percig főzzük.  Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk egy fél citrom reszelt héját. A tojássárgáját elkavarjuk a mustárral, a tejszínnel és kevés mártással, majd visszatöltjük és
kiforraljuk. Kicsit pihenni hagyjuk, majd citromlével ízesítjük. 

A brokkolit enyhén sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük, majd a borzas hallal
és a citrommártással tálaljuk.


6 megjegyzés:

  1. Juhhujj....ez nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
  2. Igen igen,ez nagyon fincsi volt :)

    VálaszTörlés
  3. Adél ez nekem is nagyon izlett, nagyon illett hozzá a citromkrém. Úgy örvendek, hogy újra találkozhattunk, s köszönöm, hogy besegitettél a nagy hallevesfőzésbe:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klasszul néz ki, pedig én nem vagyok nagy halas, sőt...ez a citromkrém is istenien néz ki:-))))

    VálaszTörlés
  5. Adél láttam a nagyági képeket Kati /Makacska/ blogján, csodaszép helyen voltatok, nagyon helyesek vagytok, az egész csapat, örülök, hogy legalább képen láthattalak, látszik rajtatok, hogy jól éreztétek magatokat:-))))

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)