Oldalak

2014. január 9.

Pirított tarhonya kolbásszal





A házi tarhonya készítését szintén nagymamámtól tanultam. Téli napokon több adagot is szokott készíteni, amit megszárított és vászontarisznyában tárolta a kamrában felakasztva. A tarhonyát nem zsiradékban pirította hanem a sütőben, szárazon és a füstölt csont alaplével öntötte fel, így egészen különleges ízt kapott. Hagymás házi kolbászt készített melléje.


Hozzávalók a tarhonyához: 2 tojás, 20-24 dkg liszt, 1  kávéskanál só; továbbá: 1 l csülöklé vagy húsleves, 2-3 szál füstölt kolbász, 2 hagyma, 1 evőkanál zsír, 1 dl paradicsomlé, 1 evőkanál paprikakrém, só, fűszerpaprika


Elkészítése: A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót meg a felvert tojásokat  és kézzel elkezdjük összedolgozni, míg az egész lisztet felveszi. Ha szükséges, egy nagyon kevés vizet adunk hozzá.  A végén deszkán összegyúrjuk, nagyon kemény tésztának kell lennie. Egy nagy lyukú reszelőn lereszeljük és  a tenyerünkkel, gyors mozdulatokkal kissé összemorzsoljuk. Szikkadni hagyjuk, majd egy tepsibe tesszük és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Mikor szép színe lett, beleöntjük egy edénybe és felöntjük a csülöklével, enyhén megsózzuk és lassú lángon megfőzzük. Ha szükséges, kevés levet még öntünk rá, de mindig csak keveset és közben duzzadni hagyjuk. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk és a zsíron megdinszteljük. Beletesszük a karikára vágott kolbászt, a paprikakrémet és összesütjük. Megszórjuk a fűszerpaprikával, felöntjük a paradicsomlével és kiforraljuk. Tálaláskor a tarhonyát a tányérra rakjuk, közepébe egy mélyedés alakítunk ki és belekanalazzuk a szaftos kolbászt. Savanyúsággal tálaljuk.




5 megjegyzés:

  1. Jöhetne hozzánk ma ebédre, a kisfiam nagyon szereti a tarhonyát. Bár így pirítva csak Anyukám szokta készíteni, de nagyon jó.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta! Szeretem a tarhonyát, de talán egyszer próbálkoztam a házi készítésével.

    VálaszTörlés
  3. Ez is a kedvencem, bár én készen veszem a "házi" tarhonyát és szalonnazsíron pirítom meg, sőt még a gyárilag készült tarhonyát, azt a kis kerekszeműt, amit itt nálunk úttörőgombócnak neveztek régen a menzákon, szóval még azt is szeretem, hagymás kolbival, pörköltekkel, lecsóhoz, szóval minden szaftoshoz:-))))

    VálaszTörlés
  4. Ez a házi tarhonya biztos sokkal finomabb mint a bolti. És a csülöklé... no azzal még jobb lehet! Finom, egyszerű, de nagyon frappáns recept!

    VálaszTörlés
  5. Én is szalonna zsírjában szoktam pergeli a tarhonyát, és nem olyan régen Anyukám épp nálunk volt, mikor azt készítettem. Ő kérdezte, hogy emlékszem e, h mama szárazon, a sütőben pergelte, na egyből beugrott a kép és az íz:) Egészen más íze van, nagyon finom :)

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)