Oldalak

2014. március 7.

Mangóval göngyölt sertésszelet





Hozzávalók 4 személyre : 40 dkg sertéscomb, 7 dkg szalonna, 10-12 szelet vékony sonka vagy császárszalonna, 1 mangó, 1 hagyma, 1 kisebb piros paprika, 5 dkg sajt, 4 dkg vaj, 1 dl fehérbor, só, bors, fűszerpaprika

Elkészítése:
1. A sertéscombot 2 cm vastag szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk és mindkét felét megszórjuk sóval, borssal meg fűszerpaprikával. 


2. A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, a szalonnát pedig kockára vágjuk.


 
3. A mangót meghámozzuk, a gyümölcshúst pedig kisebb kockákra vágjuk. 


4. A szalonnát egy serpenyőbe tesszük és zsírjára sütjük. Hozzáadjuk a hagymát, az apróra vágott paprikát meg a mangót és megpirítjuk. Levesszük a tűzről, hűlni hagyjuk és belekeverjük a reszelt sajtot. 


5. A tölteléket elosztjuk a hússzeleteken és felgöngyöljük. 2-3 szelet sonkát egymás mellé teszünk, úgy, hogy kissé fedjék egymást, majd a húsgöngyöleget belecsavarjuk és a végét fogvájóval átszúrjuk. A vaj felét felhevítjük, erős tűzőn átforgatjuk a húsgöngyöleget, rátöltjük a bort és egy kevés vizet, majd fedő alatt 30-40 perc alatt megpároljuk. A végén a pecsenyelébe belekavarjuk a megmaradt vajat és a szeletekre vágott hússal tálaljuk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)