Oldalak

2014. június 23.

Csillagpizza




Formázási ötlet innen


Hozzávalók 4 személyre : a pizzatésztához: 50 dkg liszt, 3,3 dl víz, 1 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál só, 2,5 dkg élesztő; a feltéthez: 1 dl pizzaszósz, 10 dkg sonka, 10 dkg kolbász, 12 dkg sajt, 4 paradicsom, színes bors, bazsalikom




Elkészítése: A pizzatésztához az élesztőt elmorzsoljuk a langyos vízben és hozzákeverjük a sót, majd összedolgozzuk a liszttel  meg az olajjal és megdagasztjuk. Letakarjuk, fél órát kelni hagyjuk, majd négy részre osztjuk, kör alakúra kinyújtjuk és a szélén meg a közepén 2 cm mélyen, 8 helyen bevágjuk. 15 percig pihentetjük, addig a sonkát, a kolbászt meg a sajtot vékony csíkokra vágjuk, a paradicsomot megmossuk, félbe majd szeletekre vágjuk. A feltéteket szétosztjuk a pizzákon, megszórjuk a frissen őrölt borssal és pár bazsalikomlevéllel, majd a szélén és a közepén körbe a bevágásokat  ráhajtjuk a feltétre. Előmelegített sütőben , 180 fokon, 20 perc alatt megsütjük. 

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, mutatót, és finom is lehet!

    VálaszTörlés
  2. Adélka, ez a csodás pizza megint csak a te kimeríthetetlen kreativitásodat mutatja:) Nagyon szép!

    VálaszTörlés
  3. De szép! Nagyon ötletes! :-)

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)