Német eredetű ital, amit a téli ünnepek alkalmával,
többnyire szilveszterkor szokás készíteni. Jókai Mór a Lőcsei fehér
asszony című regényében pokolitalnak nevezi, a Három királyok csillagában pedig
azt írja róla, hogy mielőtt a szánkhoz vinnénk a lángoló italt, a lángját el
kell fújni, különben " elvisz az ördög ".
Magyar Elek, az Ínyesmester szakácskönyvében így jegyezte
le a receptet :
“Megfelelő méretű öblös tűzálló tálat állítsunk az asztal
közepére és vagdalt fügét, kimagozott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt,
cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszaltszilvát és darabokra tördelt
szentjánoskenyeret teszünk bele. A tál tetejére vasrostélyost helyezünk, erre egy
kiló narancshéjon ledörzsölt kockacukrot. Ezt fél liter finom cukornád-rummal
(amelynek egy része kisüsti szilva vagy seprő pálinka is lehet) megöntözzük és
meggyújtjuk. Közben a lámpákat eltoljuk és türelemmel figyeljük, amíg a lángoló
szesz kiég és a felolvadt cukor a tálba csepeg. Ezután hozzáöntünk 2 liter
forralt, fahéjjal és szegfűszeggel ízesített fehér bort, egy liter forró teát,
2 citrom és 2 narancs levét. Néhány percig állni hagyjuk, de vigyázzunk, hogy
ki ne hűljön! Jól megkeverjük és megkóstoljuk, elég erős vagy túl édes-e? Ezt
cukor, rum, bor vagy tea utána-adagolásával szabályozhatjuk. Végül puncsos
poharakba szűrjük a párolgó italt. A gyümölcsökből mindenkinek egy-két darabkát
adunk vagy az italba, vagy külön üvegtányérkára.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése