Oldalak

2016. október 22.

Szezámmagos halva(örmény recept) - Halva armenească cu susan


Szezámmagos halva - örmény recept    

Hozzávalók: 10 dkg 82 %-os vaj, 25 dkg + 1-2 evőkanál liszt, 20 dkg szezámmag, 25 dkg vegyes méz, kakaó. 


Elkészítése: A mézet kis lángon felmelegítjük. Egy magas falú edényben felolvasztjuk a vajat, beletesszük a lisztet és összekavarjuk. Apró szemcsésnek kell lennie, körülbelül mint a búzadara. Ha a liszt nagyobb szemcsékben áll össze(pl. mint a borsószem), akkor még beleszórunk 1-2 evőkanál lisztet, míg a szemcsék kisebbek lesznek. Próbát végezhetünk úgy is, hogy egy fehér papírra teszünk egy keveset a vajas-lisztes keverékből, ha hirtelen nagy zsírfoltot hagy rajta, akkor még szükséges  hozzáadni egy kevés lisztet. Tovább kavarva hozzáadjuk a szezámmagot, majd 2-3 perc után a forró mézet is. Addig kavarjuk, míg a massza az edény közepén összeáll. Vízzel kiöblített, kb. 20x20 cm-es tálcára tesszük és hideg vízbe mártott evőkanál hátával ellapítjuk. Egy éjszakán át hidegben tartjuk, majd éles késsel kis kockákra vágjuk. Tetszés szerint kakaóba is lehet hempergetni.


Halva armenească cu susan

Ingrediente: 100 g unt de 82% grăsime, 250 g făină +1-2 linguri, 200 g semințe de susan, 250 g miere polifloră, cacao.

Prepararea: Mierea se pune la încălzit pe foc mic. Într-o tigaie cu pereții mai înalți se topește untul, se adaugă făina și se amestecă până cînd se încorporează în unt. Trebuie să devină granulat, ca un gris, iar dacă sunt gogoloașe mai mari de făină, se mai adaugă 1-2 linguri de făină, până cînd acestea se desfac. Se face proba grăsimii: cu hârtie albă se tamponează făina, dacă lasă urme stridente de grăsime, se mai adaugă puțină făină. Se amestecă bine și se adaugă semințele de susan, amestecînd în continuare. Mierea se încălzește până la fierbere și se toarnă peste compoziție, apoi se amestecă în continuare 2-3 minute, până când compoziția se adună. Se scoate într-o tavă umezită, iar deasupra se nivelează cu o spatulă sau cu degetele înmuiate în apă rece cu gheață. Se ține câteva ore la rece, apoi se taie cubulețe sau în forme după plac. Opțional se poate tăvăli prin cacao de calitate. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)