Volt
egyszer egy szegény kisfiú. Özvegy édesanyjával éldegélt egy faluban, abból a
néhány rézkrajcárból, amit az édesanyja mosással, fonással meg tudott keresni.
Történt pedig egyszer, hogy az özvegyasszony megbetegedett, s attól fogva a
kisfiúnak kellett megkeresni a mindennapi kenyérrevalót. Egy nap azonban semmi
munka se akadt, s üres kézzel, szomorúan bandukolt hazafelé. Már-már sírdogálni
kezdett, amikor az árokparton megpillantott egy szép nagy tököt, és bár
ugyancsak meghúzta a karját, nagy diadallal vitte haza.
- Lám csak
- örvendezett az édesanyja is -, milyen szép tök! Jó lesz megsütni.
Hanem
abban a pillanatban még a lélegzetük is elakadt a csudálkozástól, mert a tök
moccant egyet az asztalon, és megszólalt:
- Dehogyis
süssetek meg engem! Ültess csak föl az ablakpárkányra, te kis legény, vágj ki
belül, vágj nekem orrot, szájat, szemet, aztán tegyél rá a bakancsodra, dugd
belém kétfelől a kesztyűdet, a többit meg bízd rám.
A kisfiú
nem értette a dolgot, de aztán úgy tett, ahogy a tök mondta. És alig állította
bele a kifaragott tökbe az egyetlen szál gyertyájukat, alig állította rá a
bakancsára, amikor a tök - kip-kop - megindult, körüljárt a szobában, s mire
utána kaphattak volna, kikocogott az ajtón. No hiszen sopánkodott is a szegény
asszony, és sírt a kisfiú, hogy mennyire pórul jártak! De sokáig nem
búslakodhattak, mert egyszerre megzörgették az ajtót:
-
Bummbumm! Burubumm! - s ahogy a kisfiú arasznyira kinyitotta, hát jön ám befelé
nagy parádésan a tök, s a két kesztyűje között egy gyönyörű, pirosra sült cipót
szorongat. Kérdezték volna, hogy honnan jön, hol vette a cipót, de a tök éppen
csak meglobogtatta kicsit a gyertya lángját, s már döcögött is újra kifelé.
Aztán
nemsokára újra megdöndült az ajtó: - Bummbumm! Burubumm! - s jött befelé a tök,
egy jókora darab szalonnával. Azt is éppen csak letette, azzal szedte
bakancsnyi lábát kifelé. Így aztán már szalonnával ették a kenyeret, a szegény
asszony meg a kisfia, amíg harmadszor is meg nem döndült az ajtó: - Bummbumm!
Burubumm! - s jött befelé a tök, kétkesztyűnyi hóna alatt két üveg betegnek
való vörös borral. Nem is számolták már azután, hány bummbumm döndült még az
ajtón, de az biztos, hogy a kisfiú egyebet se tett, csak az ajtót nyitogatta, a
tök pedig telehordta a kicsi szobát kolbásszal, zsírral, egy bödön mézzel, új
cipővel, új ruhával, még új gyertyát is hozott. Már kevés híja lehetett az
éjfélnek, amikor ismét bezörgetett, de most egész halkan; és olyan fáradtan,
görnyedten jött be, hogy a kisfiú aggódva kérdezte meg:
- Kedves
tök, talán bizony elfáradtál?
- Bizony
el - felelte a tök, de mire ezt kimondta, addigra el is lobbant a beleállított
gyertya.
tök
billent egyet, ledőlt a kis bakancsokról, s úgy hevert a padlón, mintha sohase
élt volna.
Bizony
megkönnyezték a csodatököt, de aztán a kisfiú gyorsan összeszedte kiszedett
magját, megszikkasztotta a kályha mellett, s jól eltette tavaszig. Tavasszal
pedig elültette, és azóta azt lesi, hátha terem neki másik csodatök.
Megjelenik a Fürkészőben