Sün Simi egy derengőfényű kora nyári hajnalon született.
Olyan csupasz és sima volt újszülött korában, hogy anyja a Simi nevet adta
neki. Siminek azonban, mint minden valamirevaló sünnek, már élete első napján
előbújtak fehér tüskéi. Szépen növekedett és hamarosan ő lett a legügyesebb a
süngyerekek közül. Sok gyakorlással az összegömbölyödést is kezdte megtanulni.
Esténként már elkísérhette mamát vadászni, de egyedül még nem merészkedett
volna messzire a gondosan bélelt családi fészektől.
Sün Simi egy este ezzel a kéréssel
állt a mamája elé:
– Mama, engedj el kérlek ma este
egyedül, hadd hozzak én vacsorát. Te már úgyis sokat dolgoztál és biztosan
fáradt vagy. – Nem bánom, hiszen te vagy a legügyesebb
összegömbölyödő kis sün, de azért légy óvatos kisfiam – aggályoskodott süni
mama, majd így folytatta csemetéje okítását: – Jól jegyezd meg, hogy tüskéid
nem védelmeznek meg minden ellenségedtől, az uhu karmai közül nincs menekvés,
csőre kemény és érzéketlen még a te pompás tüskéidre is. Ne menj túl messzire,
és a rókától is őrizkedj, mert vízbe hengeríthet a cselszövő és akkor véged.
– Jó, majd a bokrok közé
rejtőzködöm, ha mégis szembe jönne velem a lompos farkú – nyugtatta meg aggódó
mamáját Sün Simi.
– Légy éber és siess haza! –
búcsúzott süni mama az első hosszabb útjára induló kisfiától.
Süni az utolsó szavakat már nem is
hallotta, mert a galagonyabokor felé igyekezett. Ott tartotta első pihenőjét,
hiszen még rövid úton is kifáradt, így hát jólesett megállni és gyönyörködni a
föléje hajló bíborló ágakban. Hamar kifújta magát és tovább sietett. A mezőn
még jobban megszaporázta lépteit. Nem szerette volna, hogy belőle váljék
vacsora, amikor éppen ő vállalkozott arra, hogy életében először beszerezze családja
estebédjét.
Az öreg vadkörte békésen pihent a
szürkületben. Kis lámpásokként világítottak elő a fűből az érett vackorok. Simi
gyorsan bevacsorázott az édes csemegéből, de azért nem feledkezett meg arról
sem, amiért jött. Ügyesen hempergett egyet a terített asztalon, s így tüskéire
tűzte a család vacsoráját is. Hazafelé a mező szélén pihent pár percet a kék
iringók közti búvóhelyen. Nagyon kedvelte az éjszakába már beleolvadó hamvaskék
virágokat, akik szintén töviseikkel, pikkelyeikkel védik magukat.
– Szervusztok, süni virágok –
búcsúzott süni az iringóktól, akiket ő így nevezett. – Sietek, mert nagyon
várnak otthon.
Süni mama már idegesen nézegetett a
terebélyes galagonya irányába. Végre megpillantotta Süni fiát, aki vackorral
megrakodva érkezett haza első élelemszerző útjáról. Boldogan ugrálták körül
élelmes testvérüket a süngyerekek. Simi is velük ugrált, s csak úgy potyogtak
le róla a kásás vackorok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése