A régi időkben elképzelhetetlen volt, hogy egy
családnak ne legyen sütőkemencéje. A legtöbb helyen ez a ház pitvarában(a
két szoba közötti helyiség) volt felépítve, ami nyáron konyhának is szolgált. A
sütőkemence biztosította a megélhetést, hisz benne sült ki a legfontosabb
eledel, a kenyér. Idővel, ahogy a házak és szobák elrendezése átalakult, a
kemencéket lebontották és jó esetben a hátsó udvarra építették át. Ma újból
felfedezni véljük, egyre több kertben épülnek a szebbnél szebb kemencék, melyek
többnyire csak funkcionalításukban hasonlítanak elődjeikre, kinézetükben
kevésbé. Akinek volt szerencséje vidéki nagyszülőknél kemencében
sült házi kenyeret, kalácsot, töltött káposztát vagy pecsenyét enni, az ismeri
a jellegzetes illatokat melyek ilyenkor áradnak a kemence körül. Én máig érzem ezeket az illatokat, emlékszem a Nagymamám sütötte kenyér és kalács ízére, és nagyon vágytam rá, hogy legyen egy saját kemencénk. A tavaly a férjem áttanulmányozta a témát, belevágott és sikerült megépítenie a kertben egy kemencesort(sütőkemence-grillező-platni), úgy, hogy soha nem végzett ilyen munkát. Nagyon finomak a benne készült ételek és sütemények, nem is beszélve az igazi, ropogós héjú házi kenyérről. Ha van rá
lehetőség, építtessetek kemencét és süssetek-főzzetek benne, hisz az ilyen ételeknek párja nincs!
A kemence hevítése
Régen, rőzsével, szőlővenyigével vagy száraz
kukoricaszárral fűtötték ki a kemencét, utóbbinak volt a legjobb fűtőértéke. Ma
a hevítést többnyire fával végezzük, ehhez, 50-60 cm hosszú és 5-7 cm vastag
ágakra vagy azonos méretű vágott, kemény fára(bükk, gyertyán, akác) van
szükség. A fa száraz kell legyen, mert a nedves fából elpárolgó víz egyrészt
nem fűt eléggé, másrészt károsítja a kemence falát. A fát a kemence
középre tűzrakásba tesszük, a begyújtáshoz szalmát vagy fűrészport használunk.
A tűz nagy lánggal kell égjen, hogy a láng körbejárja a kemence
boltozatát. Mikor a tűz középen leégett, a parazsat a szénvonóval kétfelére
szétszórjuk és egy újabb adag fát dobunk rá. A fűtés elején a kemence fala
kormos, de ahogy egyre jobban hevül, úgy világosodik, a végére pedig szép
fehérre kiég. A fűtés erőssége kétféleképpen ellenőrizhető. A fémből
készült szénvonóval a parazsat széttoljuk, a vonót a kemence alján végighúzzuk,
ha szikrázik akkor elég a hevítés. A másik módszerhez egy marék kukoricalisztet
vagy fehérlisztet középre szórunk, ha ez azonnal megég(elfeketedik) akkor
a kemence túlfűtött, ha pedig csak lassan sárgul, akkor még fűteni kell.
Ilyenkor a parazsat középre visszahúzzuk, és újabb adag fát égetünk rajta, míg
a liszt szóráskor szépen bebarnul. Ekkor a parazsat a vonóval a kemence
falaihoz toljuk, ha a parázs túl sok, egy keveset kihúzunk belőle, majd vízbe
mártott pemettel(kukoricacsuhéjból, szalmából vagy cirokból készült
kemenceseprű) a hamut kiseperjük. Ha a hőfokot jónak ítéljük, az ételt óvatósan
betoljuk, ha pedig túlfűtött, hagyjuk kicsit visszahűlni. A sütőkemencét
nem lehet fokra pontosan kifűteni, de idővel kitapasztalható, hogy mennyi
fával, mennyi ideig kell hevíteni.
Încălzirea
cuptorului
Încălzirea
unui cuptor la temperatura optimă, deși pare destul de simplă, nu
este deloc așa. Mai demult focul se făcea cu coceni sau tuleie de porumb, care
aveau un randament foarte bun. În lipsa lor, se pot folosi un braț mare de
lemne tăiate mai lungi, groase de 5-7 cm, preferabil de esență tare cu ar fi
fag, salcâm sau carpen. Lemnele trebuie să fie uscate, altfel vor aburii prea
mult, iar cuptorul nu se va încinge destul. Se așază lemnele în mijlocul cuptorului, asemănător
unui foc de tabără și se aprinde cu paie sau rumeguș. Focul trebuie să ardă cu
flacără mare, și să cuprindă toată bolta. După arderea lemnelor, jarul se
împrăștie pe toată suprafața vetrei și se mai pun câteva bucăți de lemne mai
mici și mai subțiri, pentru a se încinge peste tot. Când nu mai arde focul,
jarul se distribuie pe margini cu o lopată specială, numită sapă de cuptor. În
timpul focului, bolta cuptorului este neagră și plină de fum, dar pe măsură ce
se încinge tot mai mult, se arde și devine aproape albă. Temperatura se poate încerca în două feluri: se
trage sapa de cuptor apăsând tare pe vatră, și dacă se fac scântei, este destul de
încinsă, sau aruncând pe vatră puțină făină de porumb, de grâu sau tărâțe, dacă
aceasta arde cu flacără, se mai lasă puțin să scadă temperatura, până când
făina doar fumegă, dar nu se aprinde. Dacă nu ise scântei, sau făina
nu fumegă, se împrăștie din nou jarul, se mai pun un braț de lemne ca să ardă
în continuare. Când este suficient de încinsă, se curăță vatra cu o mătură
confecționată din pănușă sau din sorg și
umezită în apă. Se închide ușa cuptorului, se lasă 10-15 minute, după care se
introduce vasul. Cuptorul pe vatră nu se poate încălzi la o anumită temperatură
exactă, dar în timp se experimentează ce cantitate de lemne sunt necesare și
cât timp trebuie să ardă focul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése