Oldalak

2018. december 1.

Neszkávés torta - Tort cu cafea nes




Hozzávalók:
a piskótához: 4 tojásfehérje, 4 dkg cukor, 2 dkg liszt, 2 dkg étkezési keményítő, 3 dkg porcukor, ½  teáskanál citromlé, 1 evőkanál tejszín, ½  teáskanál vanília kivonat, csipetnyi só;
a krémhez: 6 tojássárgája, 10 dkg cukor, 10 dkg mascarpone, 2 dl tejszín, 5 g zselatin, 2 evőkanál neszkávé+2 evőkanál cukor;
a díszítéshez: 2 tojás fehérje, 7 dkg cukor, 7 dkg porcukor, fagyasztott erdei gyümölcsök, koktélnarancs vagy mandarin.

Elkészítése: A tojásfehérjét 1 órát szobahőmérsékleten tartjuk, majd kézi habverő lassú fokozatán verni kezdjük. Mikor félig felverődött beleszórjuk a sót és gyorsítjuk a fokozatot, majd kanalanként hozzáadjuk a cukrot és kemény habbá verjük. A végén hozzáadjuk a tejszínt és a vanília kivonatot, ezzel már csak addig verjük, míg összekeverődik. A lisztet, az étkezési keményítőt meg a porcukrot összevegyítjük, átszitáljuk, majd kanalanként adagolva a tojáshabba forgatjuk. Sütőpapírral bélelt, 20-22 cm-es tortaformába simítjuk és 175 fokon, 15 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni. A tojássárgáját összekavarjuk a cukorral, vízgőz fölött állandó kavarással 20 percig főzzük, majd fóliával letakarjuk és hűlni hagyjuk. A neszkávét a cukorral és pár csepp forró vízzel habosra kavarjuk.  A zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk, kissé felmelegítjük. A tejszínt nem túl keményre felverjük.  A mascarponet  kézi habverővel felhabosítjuk, beledolgozzuk a tojáskrémet, a neszkávét, majd beleforgatjuk a tejszínhabot meg a zselatint. A piskótát két lapba vágjuk, megtöltjük a krémmel, 3-4 órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt díszítjük. A cukrot a porcukorral összevegyítjük. A tojásfehérjét kézi habverő lassú fokozatán verni kezdjük, mikor habosodni kezd, kanalanként adagoljuk a cukorkeveréket, a végén pedig nagy fokozaton kemény habbá verjük. A habot a tortára kenjük, egy teáskanállal örvényesre formázzuk, és karamellizálló pisztollyal enyhén megégetjük a habot. Tetszés szerinti gyümölcsökkel díszítjük.




Tort cu cafea nes       
  
Ingrediente:
 pentru blat: 4 albușuri, un praf de sare,  40 g zahăr,  20 g făină, 20 g amidon alimentar, 30 g zahăr pudră, ½ linguriță zeamă de lămâie, 1 lingură frișcă, ½ linguriță extract de vanilie; 
pentru cremă:  6 gălbenușuri, 100 g zahăr, 100 g mascarpone, 200 ml frișcă vegetală, 5 g gelatină, 2 linguri cafea instant nes + 2 linguri zahăr; 
pentru decorare: 2 albușuri, 70 g zahăr, 70 g zahăr pudră, fructe de pădure congelate, 5-6 portocale mici( kumquat) sau mandarine.

Prepararea: Albușurile se țin la temperatura camerei, timp de 1 oră, după care se bat cu mixerul de mână, pe turație mică. Când s-a format spuma, se adaugă sarea, se mărește turația și se adaugă treptat zahărul. Când spuma este tare se adaugă frișca și extractul de vanilie, cu acestea se bate doar până când se amestecă. Făina se amestecă cu amidonul, se cern și se încorporează în spuma de albuș. Compoziția se nivelează într-o formă de tort cu diametrul de 20-22 cm, unsă cu unt și tapetată cu făină și se coace 15 minute la 175 grade. Se lasă la răcit în formă. Gălbenușurile se amestecă cu zahărul, se fierb pe aburi 20 minute, apoi se acoperă cu folie și se lasă la răcit. Cafeaua ness se freacă cu zahărul și cu 2-3 picături de apă fierbinte. Gelatina se înmoaie în 50 ml apă rece, apoi se încălzește. Frișca se bate puțin. Mascarponele se bate cu mixerul, se încorporează crema de gălbenușuri, crema ness, frișca și gelatina. Blatul se taie în două foi, prima se unge cu jumătate din cremă, se acoperă cu foaia a doua și se unge deasupra crema rămasă. Se pune la rece pentru 3-4 ore. Se ornează doar înainte de servire. Zahărul se amestecă cu zahărul pudră. Albușurile se bat la turație mică, când începe să se formeze spuma, se adaugă treptat amestecul de zahăr, la sfârșit se mărește turația până se obține o spumă densă. Se unge deasupra și pe marginile tortului, se fac vârtejuri cu o linguriță, după care se arde spuma cu lampă cu gaz. Se decorează cu fructe de pădure și kumquaturi sau mandarine feliate.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)