Oldalak

2023. december 6.

Töltött káposzta-csiga -- Sarmale melcișori

Hozzávalók25 dkg marhahús, 25 dkg sertés lapocka, 1 fej savanyított káposzta(fontos, hogy vékony levelű káposzta legyen),  1 nagy hagyma,  10 dkg rizs, 3-4 evőkanál olaj,  só, bors, 1 teáskanál fűszerpaprika, 1 evőkanál paradicsompüré.


Elkészítése: A rizst megmossuk és lecsöpögtetjük. A hagymát apróra vágjuk, az olajon megdinszteljük, majd félrehúzzuk, rászórjuk a fűszerpaprikát és összekeverjük a rizzsel. A kétféle húst ledar
árjuk, hozzáadjuk a hagymás rizst, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és összedolgozzuk. A káposzta leveleit szétbontjuk, a széléről levágunk egy kb 10 cm széles csíkot, a hosszúsága körülbelül 20-22 cm legyen. Ha nem elég hosszú a levél, két levélből összerakjuk, hogy meglegyen a hossza. A töltelékmasszából ujjnyi 20 cm hosszú „kolbászkát” sodrunk, a káposztalevél szélére tesszük, betekerjük, majd csiga formába csavarjuk. A megmaradt káposztát apróra vágjuk, egy nagyobb tepsibe szórjuk, majd egymás mellé szorosan ráfektetjük a káposzta „csigákat” és rákenjük a kevés vízzel elkevert paradicsompürét. Felöntjük annyi vízzel, hogy ne lepje el teljesen, befedjük alufóliával és 180 fokon, 50-60 percig sütjük(közben ellenőrizzük, nehogy elfőjön teljesen a leve). Tejföllel tálaljuk. 

Sarmale melcișori

Ingrediente: 250 g carne de vită, 250 g spată de porc, 1 varză murată cu foi subțiri, 1 ceapă mare, 100 g orez, 3-4 linguri de ulei, sare, piper, 1 linguriță boia de ardei dulce, 1 lingură pastă de tomate.

Prepararea: Se spală orezul și se lasă să se scurgă. Ceapa mărunțită se călește în ulei, se ia deoparte, se adaugă boiaua de ardei dulce și se amestecă cu orezul. Carnea se dă prin mașina de tocat, se adaugă orezul cu ceapă, se asezonează cu sare și piper după gust și se amestecă bine. Se scot frunzele de pe căpățână, se taie din partea subțire cca 10 cm, fâșia să aibă cca 10 pe 20-22 cm(dacă nu iese dintr-o frunză, se folosesc două frunze pentru a obține lungimea dorită).  Pe o parte a fâșiei de varză se pune un sul subțire din compoziția de carne, se rulează și se dă forma de melcișor. Se umplu astfel toate frunzele, varza rămasă se toacă mărunt și se pune într-o tavă termorezistentă, peste care se așază sarmalele melcișori strâns unul lângă altul. Se ung cu pasta de tomate diluată cu puțină apă și se toarnă apă, cât să nu le acopere de tot. Se acoperă cu capacul vasului sau cu folie de aluminiu și se introduce în cuptor la 180 de grade, timp de 50-60 de minute (se verifică periodic nivelul apei din tavă). Se servesc cu smântână.



 

1 megjegyzés:

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)