2025. március 28.

Gombás Stefánia-szelet zöldséges rizzsel - Ruladă Sefania de ciuperci cu orez cu legume

Hozzávalók: a gombás masszához: 2 x 400 g konzervgomba, 1 kisebb fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál vaj, 10 dkg zsemlemorzsa, 1 evőkanál liszt, 2 tojás, 1 teáskanál mustár, 1 teáskanál majoránna, 2-3 szál petrezselyemöld, só, fehérbors; egyéb hozzávalók: 4 főtt tojás, vaj, zsemlemorzsa; a körethez: 25 dkg basmati rizs, 40 dkg fagyasztott zöldségkeverék, 3 dkg vaj, fokhagymapor.

Elkészítése: A gombát lecsöpögtetjük. A finomra vágott hagymát megdinszteljük az olaj és vaj keverékén, hozzáadjuk a szeletelt gombát és addig sütjük, amíg a leve teljesen elfő. A végén hozzáadjuk az aprított fokhagymát és petrezselyemzöldet, összekavarjuk, majd félrevesszük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd késes aprítóban összevagdaljuk. A gombát kiszedjük egy tálba, összekeverjük a zsemlemorzsával, a liszttel, a tojásokkal meg a mustárral, ízlés szerint sóval, fehér borssal és majoránnával fűszerezzük, majd alaposan összedolgozzuk, hogy összeálló masszát kapjunk. Egy hosszúkás szilikon vagy kalácsformát kivajazunk és megszórunk zsemlemorzsával, belenyomkodjuk a massza felét, ráhelyezzük a megpucolt főtt tojásokat, majd befedjük a megmaradt masszával. Tetejére egy vízbe áztatott és kiszorított sütőpapírt helyezünk, majd 180°C-ra előmelegített sütőben, kb. 35-40 percig sütjük, amíg szép aranybarnára sül. Langyosra hűtve szeleteljük, majd zöldséges rizzsel és friss salátával vagy egyéb körettel tálaljuk. A körethez egy lábosban felforralunk 5 dl vizet, enyhén megsózzuk, majd hozzáadjuk az átmosott rizst. Mikor ismét feforrt, lefedjük és nagyon kis lángon 12-15 percig főzzük, anélkül, hogy megkavarjuk, majd húzzuk félre és hagyjuk 5 percig pihenni (ne többet). Közben egy serpenyőben a vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a fagyasztott zöldségkeveréket, és közepes lángon 5-6 perc alatt puhára pároljuk. Sóval, borssal és ízlés szerint kevés fokhagymaporral ízesítjük. Amikor a rizs elkészült, villával fellazítjuk, majd összekeverjük a vajas zöldségekkel. Azonnal tálaljuk.

Megjegyzés: Friss gombából is készíthető, de abból sötét lesz a Stefánia-szelet színe. 


Ruladă Sefania de ciuperci cu orez cu legume        

Ingrediente: pentru compoziția de ciuperci: 2 x 400 g conservă de ciuperci feliate, 1 ceapă mică, 2 căței de usturoi, 2 linguri ulei, 1 lingură unt, 100 g pesmet, 1 lingură făină, 2 ouă, 1 linguriță muștar, 1 linguriță măghiran, 2-3 fire frunze de pătrunjel verde, sare, piper alb; alte ingrediente: 4 ouă fierte, unt, pesmet; pentru garnitură: 250 g orez basmati, 400 g amestec de legume congelate, 30 g unt, pudră de usturoi.

Prepararea: Ciupercile se scurg bine. Ceapa tocată fin se călește în uleiul amestecat cu unt, apoi se adaugă ciupercile feliate și se gătesc până când lichidul se evaporă complet. La final, se adaugă usturoiul și frunzele de pătrunjel tocate, se amestecă și se ia de pe foc. După ce s-a răcit puțin, compoziția se mărunțește într-un robot de bucătărie. Se transferă într-un bol, se adaugă pesmetul, făina, ouăle și muștarul, se asezonează cu sare, piper alb și măghiran, apoi se amestecă până când se obține o compoziție omogenă. Se unge cu unt o formă lungă de chec din silicon sau o tavă de cozonac și se presară cu pesmet. Jumătate din compoziție se așază uniform în formă, se pun ouăle fierte și curățate, apoi se acoperă cu restul compoziției. Deasupra se așază o hârtie de copt umezită și bine stoarsă și se coace în cuptorul preîncălzit la 180°C timp de aproximativ 35-40 de minute, până când capătă o crustă aurie. Se lasă să se răcească puțin, apoi se feliază și se servește alături de garnitură. Pentru garnitură, se fierbe 500 ml apă într-o cratiță, se adaugă sare, apoi se pune orezul clătit bine în prealabil. După ce dă din nou în clocot, se acoperă și se fierbe la foc mic timp de 12-15 minute, fără a se amesteca. Se ia de pe foc și se lasă acoperit încă 5 minute. Între timp, untul se topește într-o tigaie, se adaugă amestecul de legume congelate și se călește la foc mediu timp de 5-6 minute, până se înmoaie. Se asezonează cu sare, piper și puțină pudră de usturoi, după gust. Orezul fiert se afânează cu o furculiță și se amestecă cu legumele sotate. Se servește imediat.

Observație: Se poate pregăti și din ciuperci proaspete, dar culoarea ruladei (ciupercilor)va fi mult mai închisă. 

2025. március 27.

Csokoládés-diós szelet - Prăjitura cu ciocolată


 Hozzávalók: a piskótához: 6 tojás, 15 dkg cukor, 10 dkg puha vaj, 4 evőkanál liszt,  4 evőkanál darált dió, 2 evőkanál kakaó, 1 teáskanál sütőpor, ½ teáskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál citromlé, csipetnyi só; a krémhez: 10 dkg tejcsokoládé, 10 dkg fehércsokoládé, 2 dl tejszín, 25 dkg mascarpone, 12 dkg porcukor, 1-1 teáskanál rumeszencia és vanília kivonat, reszelt csokoládé.

Elkészítése: A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A puha vajat kikavarjuk a sóval meg a cukor felével, egyenként hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a kakaót és a citromlével eloltott szódabikarbónát. A fehérjét felverjük a megmaradt cukorral, a diót összekeverjük a liszttel meg a sütőporral. A tojáshab felét a vajas masszába keverjük, beleforgatjuk a diós-lisztes keveréket, majd a tojáshab másik felét. A masszát kivajazott, kilisztezett, 25x30 cm-es tepsibe simítjuk, 180 fokon, 25-30 percig sütjük. A krémekhez a tejszínt felforrósítjuk, két egyforma részre osztjuk, egyikhez az összetördelt fehér-, másikhoz a tejcsokoládét adjuk, 5 percig állni hagyjuk, majd egynemű krémmé kavarjuk és hűlni hagyjuk.  A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, két részre osztjuk, egyik részhez a fehércsokoládés krémet és a vaníliakivonatot keverjük, másikhoz pedig a tejcsokoládés krémet és a rumeszenciát. A kihűlt piskótát lapjában kettőbe vágjuk, megtöltjük a tejcsokoládés krémmel, majd tetejére kenjük a fehércsokoládés krémet és megszórjuk reszelt csokoládéval. A süteményt 4-5 órára hűtőbe tesszük, majd szeleteljük.

                                                                      

                                                                 Prăjitura Duo cu ciocolată

Ingrediente: pentru blat: 6 ouă, 150 g zahăr, 100 g unt moale, 4 linguri făină, 4 linguri nucă măcinată, 2 linguri pudră de cacao,  1 linguriță praf de copt, ½ linguriță bicarbonat de sodiu, 1 lingură zeamă de lămâie, un praf de sare; pentru cremă: 100 g ciocolată cu lapte, 100 g ciocolată albă, 200 ml frișcă lichidă, 250 g mascarpone, 120 g zahăr pudră, 1 linguriță esență de rom, 1 linguriță esență de vanilie, ciocolată rasă.

Prepararea:  Pentru blat se separă ouăle, albușurile se bat cu jumătate din cantitatea de zahăr. Făina se amestecă cu cacaua, nuca și praful de copt. Untul moale se mixează cu sarea și zahărul rămas, se adaugă pe rând gălbenușurile, apoi și bicarbonatul de sodiu stins cu zeama de lămâie, după care se incorporează spuma de albuș și amestecul de făină. Compoziția se toarnă într-o tavă de 25x30 cm, se coace 25-30 minute la 180 grade. Pentru cremă de înfierbântă frișca lichidă, se împarte în două vase, la o parte se adaugă ciocolata de lapte și esența de rom, la cealaltă parte ciocolata albă și esența de vanilie, se lasă 5 minute, după care se omogenizează fiecare în parte. Cremele se lasă la răcit, după care se mixează cu mixerul de mână. Mascarponele se mixează cu zahărul pudră, jumătate se incorporează în crema de ciocolată cu lapte, restul în crema cu ciocolată albă. Blatul se taie în două foi, se umple în mijloc cu crema de ciocolată cu lapte, iar deasupra se unge crema de ciocolata albă și se presară cu ciocolată rasă. Prăjitura se pune la rece pentru 4-5 ore, după care se feliază.


2025. március 26.

Csirkemuffin - Brioșe cu piept de pui

Hozzávalók 12 darabhoz: 30 dkg csirkemell,  20 dkg kolozsvári szalonna, 12 dkg füstölt sajt, 20-24 szelet bacon, 3 evőkanál rétesliszt, 4 tojás, 0,7 dl főzőtejszín, fűszerkeverék( ½ teáskanál só, ¼  teáskanál bors, ½ teáskanál fűszerpaprika, ¼ teáskanál fokhagymapor), 1 evőkanál zsír.

Ingrediente pentru 12 bucăți: 300 g piept de pui, 200 kaizer afumat sau șuncă afumată, 120 g cașcaval simplu sau afumat, 20-24 felii bacon, 3 linguri făină, 4 ouă, 100 ml smântână lichidă de gătit, amestec de condimente( ½ linguriță sare, ¼ linguriță piper, ½ linguriță boia, ¼ linguriță pudră de usturoi), ½  lingură untură sau 2-3 linguri ulei.

 1.  A csirkemellet kockákra vágjuk, összekavarjuk a fűszerkeverékkel. A kolozsvári szalonnát kockákra vágjuk, a sajtot lereszeljük.  2.      A muffinformát kikenjük a zsírral, majd kibéleljük a baconnal. 
1.  Pieptul de pui se taie cubulețe, se amestecă cu condimentele. Kaizerul se taie fâșii sau cubulețe, cașcavalul se dă pe răzătoare. 2.      Forma de brioșe se unge cu untură sau ulei, se tapetează cu feliile de bacon. 
3.  A csirkemellre rászórjuk a lisztet, rázogatva összekeverjük. 4. A tojásokat a tejszínnel felverjük, belekeverjük a reszelt sajtot. 
3. Se presară făina peste carne, se amestecă prin scuturare. 4.  Ouăle se bat cu smântâna lichidă, se adaugă cașcavalul. 
5.   A tojásos masszába beleforgatjuk a csirkemellet meg a kolozsvári szalonnát. 6.  A masszát egy kanál segítségével szétosztjuk a 12 muffinformába. 180 fokon, 30-35 percig sütjük. 
5La final se adaugă carnea și kaizerul. 6.  Compoziția se împarte în forma de brioșe. Se coace 30-35 minute la 180 grade. 

 

2025. március 25.

Amerikai sajtos makaróni - Mac & Cheese

          Hozzávalók 2 személyre: 20 dkg szarvacska száraztészta, 3 dkg vaj+ a tepsihez, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl tej, 10 dkg reszelt mozzarella, 15 dkg reszelt cheddar sajt, só, fehérbors; a morzsához: 4 evőkanál pankómorzsa, 1 evőkanál vaj.

Ingrediente pentru 2 persoane: 200 g paste scurte (tip coarne), 30 g unt + pentru uns tava, 1 lingură făină, 150 ml lapte, 100 g mozzarella rasă, 150 g cheddar ras, sare, piper alb; pentru crustă: 4 linguri pesmet panko, 1 lingură unt.

Elkészítése:  A tésztát sós vízben megfőzzük.  A vajat egy serpenyőben felhevítjük, rászórjuk a lisztet, mikor felhabzott felöntjük a hideg tejjel, sózzuk, borsozzuk és sűrűre főzzük, végül belekavarjuk a reszelt sajtok felét. 

Prepararea: Pastele se fierb în apă cu sare. Untul se topește într-o tigaie, se adaugă făina și, după ce începe să facă spumă, se toarnă laptele rece. Se asezonează cu sare și piper alb, apoi se fierbe până când sosul se îngroașă. Se adaugă jumătate din cantitatea de brânzeturi rase și se amestecă până la omogenizare.


A megfőtt tésztát leszűrjük és a mártásba kavarjuk. Egy hőálló tepsit kivajazunk, beleöntjük a tészta felét, rászórjuk a megmaradt sajtok felét, majd rátesszük a megmaradt tésztát és végül a megmarat sajtokat. A ropogós kéreghez a vajon világosra pirítjuk a pankómorzsát, majd rászórjuk a tetejére. 175 fokon, 20-25 percig sütjük, majd tálaljuk. 

Pastele fierte se scurg și se încorporează în sos. O tavă termorezistentă se unge cu unt, se toarnă jumătate din compoziția de paste, se presară jumătate din brânzeturile rămase, apoi se adaugă restul pastelor și, la final, brânza rămasă. Pentru crustă, pesmetul panko se rumenește ușor în unt topit, apoi se presară deasupra preparatului. Se coace la 175°C timp de 20-25 de minute, apoi se servește.




 

2025. március 24.

Bacönbe tekert húsgolyók - Chifteluțe învelite în bacon

 





        Hozzávalók 4 személyre:  80 dkg darált sertéshús, 1 nagy hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, ½ evőkanál zsír, 16 szelet bacön, 1 szikkadt zsemle, 2 dl tej, 1 tojás, só, bors, petrezselyemzöld; a szószhoz: 3 evőkanál ketchup, 2 evőkanál Worcestershire-szósz, 1 evőkanál méz.

Elkészítése: A zsemlét tejbe áztatjuk. Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük a zsíron, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, átkavarjuk és félrehúzzuk. A darált húst összekavarjuk a hagymás alappal, a kiszorított zsemlével, a tojással meg az apróra vágott petrezselyemzölddel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A masszát összegyúrjuk, 8 nagy húsgolyót formázunk belőle, majd 2-2 szelet bacönbe tekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, 175 fokon, 35-40 percig sütjük. Az utolsó 5 percben lekenjük az összekavart szósszal és pirulni hagyjuk(vigyázzunk, mert a méz miatt hamar meg tud égni). 



                                                        Chifteluțe învelite în bacon                

Ingrediente:  800 g carne tocată de porc, 1 ceapă, 2-3 căței de usturoi, 1 linguriță untură, 16 felii de bacon, 1 chiflă puțin uscată, 200 ml lapte, 1 ou, sare, piper, frunze de pătrunjel; pentru sos: 3 linguri ketchup, 2 linguri sos Worcestershire, 1 lingură miere.

Prepararea: Chifla se înmoaie în lapte. Ceapa tăiată mărunt se călește în untură până devine sticloasă, se adaugă usturoiul zdrobit, se amestecă și se ia de pe foc. Carnea tocată se amestecă cu baza de ceapă, chifla stoarsă, oul și frunzele  de pătrunjel tăiate mărunt, se asezonează cu sare și piper după gust. Se frământă bine compoziția, se formează 8 chifteluțe mai mari, fiecare se înfășoară în câte 2 felii de bacon. Se așază pe o tavă tapetată cu hârtie de copt, se coc la 175 grade, timp de 35-40 de minute. În ultimele 5 minute, se ung cu sosul amestecat și se lasă să se rumenească (având grijă, deoarece mierea se poate arde repede).


2025. március 21.

Gombás töltött káposzta -- Sarmale cu ciuperci

Hozzávalók: 1 fej savanyú káposzta (kb. 1 kg), 60 dkg gomba, 20 dkg rizs, 2 hagyma, 2 sárgarépa, 1 evőkanál darált paprikakrém, 1 evőkanál paradicsompüré, 3-4 evőkanál olaj, 1 teáskanál fűszerpaprika, só, bors, szárított kapor és csombor ízlés szerint.

Elkészítése: A savanyú káposztát leveleire bontjuk, a vastag ereket levágjuk, ha szükséges, hideg vízben átmossuk és csöpögni hagyjuk. A gombát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A sárgarépát megpucoljuk és lereszeljük.  A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, olajon üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát meg a sárgarépát és addig dinszteljük, míg a leve elpárolog. Hozzáadjuk a paprikakrémet meg a paradicsompürét, fűszerpaprikával, borssal, kaporral és csomborral fűszerezzük, ha szükséges, megsózzuk. A rizst megmossuk, hozzákeverjük a gombás keverékhez, majd a együtt alaposan összekeverjük. A tölteléket a káposztalevelekbe csavarjuk, a végeit betűrjük. Egy edény aljára apróra vágott savanyú káposztát szórunk, ráhelyezzük a töltött káposztákat, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedve, kis lángon 1 órán át főzzük.         

 


                                                                  Sarmale cu ciuperci                              

Ingrediente: 1 căpățână varză murată (aprox. 1 kg), 600 g ciuperci, 200 g orez, 2 cepe, 2 morcovi, 1 lingură pastă de ardei, 1 lingură pastă de roșii, 3-4 linguri ulei, 1 linguriță boia dulce, sare, piper, mărar și cimbru uscat după gust.

Prepararea: Varza se desface în foi, se îndepărtează nervurile groase, se spală în apă rece, dacă este prea sărată, și se lasă la scurs. Ciupercile se curăță și se toacă mărunt. Morcovii se curăță și se rad. Ceapa se curăță, se toacă fin și se călește în ulei până devine sticloasă, se adaugă ciupercile și morcovii și se călesc până se evaporă lichidul. Se încorporează pasta de ardei și pasta de roșii, apoi se asezonează cu boia, piper, mărar și cimbru și se sărează dacă este necesar. Orezul se spală și se amestecă în compoziția de ciuperci. Umplutura se împachetează în foile de varză. Se așază varză tocată pe fundul unei cratițe, apoi se aranjează sarmalele, se toarnă apă cât să le acopere și se fierb acoperite, la foc mic, timp de o oră.


2025. március 12.

Savanyú káposztával göngyölt hús - Rulouri de carne cu varză murată


Hozzávalók 4 személyre: 1 kg savanyú  káposzta, 50 dkg disznócomb, 1 hagyma, 1 evőkanál sóban eltett darált paprika, 2-3 evőkanál olaj, só, bors; a tálaláshoz: 1 dl tejföl

Elkészítése
1. Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a darált paprikát és megszórjuk borssal. 
2. Beletesszük a gyalult vagy apróra vágott savanyú káposztát, összekavarjuk és fedő alatt kb. 10-15 percig pároljuk. 
3. Közben a húst szeletekre vágjuk, kissé kloppfoljuk, mindkét felét megszórjuk sóval és frissen őrölt borssal. 
4. A húsra 2-3 evőkanál, időközben kissé kihűlt káposztát teszünk. 
5. A húst szorosan felgöngyöljük, a végét hústűvel vagy fogpiszkálóval rögzítjük. 
6. A megmaradt káposztát egy tepsibe rakjuk, ráhelyezzük a göngyölegeket és egy kevés vizet öntünk alája. Forró sütőben, 35-40 percig sütjük. 15 percig pihentetjük, majd szeletekre vágva tálaljuk. 



                                                     Rulouri de carne cu varză murată

Ingrediente pentru 4 persoane: 1 kg varză murată, 500 g pulpă de porc, 1 ceapă, 1 lingură pastă de ardei, 4 linguri ulei, sare, piper, smântână.

Prepararea

  1. Ceapa mărunțită se călește în ulei, se adaugă pasta de ardei și se presară cu piper. 
  2. Se adaugă varza tocată mărunt, se amestecă și se înăbușe 10-15 minute sub capac. 
  3. Pulpa de porc se taie felii, se bate cu ciocanul de bucătărie și se asezonează cu sare și piper. 
  4. Se pune pe fiecare felie de carne câte 2-3 linguri de varză călită și se întinde pe toată suprafața cărnii. 
  5. Se rulează strâns, se fixează cu scobitori. 
  6. Varza rămasă se pune într-o tavă termorezistentă, se pun deasupra rulourile și se toarnă puțină apă. Se acoperă cu folie de aluminiu și se introduce 35-40 minute în cuptorul fierbinte. Când carnea este pătrunsă, se ia jos folia și se lasă la rumenit. Se scoate din cuptor, se acoperă din nou cu folia și se lasă 15 minute la odihnit, după care se servește  după plac cu smântână sau fără.

                                 


                                                 

2025. március 10.

Csirkés-gombás szélesmetélt - Tăiței lați cu pui și legume

Hozzávalók:  18 dkg szélesmetélt, 15 dkg csirkemell, 15 dkg apró csiperkegomba, 1 sárgarépa, 1 kaliforniai paprika, 2-3 zöldhagyma, 2 cikk fokhagyma, petrezselyemzöld, olaj, só, fehérbors.

Elkészítése:  A szélesmetéltet sós vízben megfőzzük. Egy nagyobb serpenyőt felhevítünk,  kevés olajat öntünk bele, majd a kis kockákra vágott csirkemellet körbepírítjuk, hozzáadjuk a negyedekre vágott gombát, sózzuk borsozzuk, majd zsírjára sütjük. Ekkor hozzáadjuk az apróra vágott zöldhagymát és paprikát(egy keveset félreteszünk mindkettőből), a lereszelt sárgarépát és az apróra vágott fokhagymát és kavargatva átsütjük, a végén 1 merítőkanál levet adunk hozzá a tészta főzőlevéből és összeforraljuk. Hozzákeverjük a leszűrt szélesmetéltet, majd tányérokra szedjük és megszórjuk a félretett paprikával, zöldhagymamaszárral és petrezselyemzölddel. 



                                                           Tăiței lați cu pui și legume                   

Ingrediente: 180 g tăiței lați, 150 g piept de pui, 150 g ciuperci mici, 1 morcov, 1 ardei California, 2-3 fire ceapă verde, 2 căței de usturoi, pătrunjel verde, ulei, sare, piper alb.

Prepararea: Tăițeii lați se fierb în apă cu sare. Într-o tigaie mare se încinge puțin ulei și se prăjește pieptul de pui tăiat în cubulețe, până devine auriu. Se adaugă ciupercile tăiate în sferturi, se asezonează cu sare și piper, apoi se călesc în grăsimea lăsată de pui. Se adaugă ceapa verde și ardeiul tăiate mărunt (un pic din fiecare se păstrează pentru servire), morcovul ras și usturoiul tocat, și se amestecă până se călesc. La final, se adaugă un polonic de zeamă din apa în care s-au fiert tăițeii și se lasă să fiarbă împreună, până scade sosul. La final se adaugă tăițeii scurși de apă și se amestecă. Se servește în farfurii, se presară cu ceapa verde și ardeiul rămase și tăiate mărunt.

2025. március 6.

Tojás- és tejmentes kevert - Chec fără ouă și lapte

                                    Tojás- és tejmentes kevert

Hozzávalók: 15 dkg liszt, 4 dkg kukoricakeményítő, 15 dkg cukor, 1 teáskanál szódabikarbóna, csipetnyi só, 5 evőkanál olaj, 1 teáskanál ecet, 1 teáskanál vaníliakivonat, 2,5 dl víz, porcukor.

Elkészítése: A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. Egy 20x20 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük az ecetet, a vaníliakivonatot, az olajat meg a vizet, majd habverővel vagy fakanállal addig keverjük, amíg a massza teljesen homogén lesz. A süteménymasszát az előkészített tepsibe öntjük, és 30-35 percig sütjük. Mielőtt kivesszük, végezzünk tűpróbát. A sütőből kivéve 10 percig a tepsiben hagyjuk hűlni, majd rácsra helyezzük, hogy teljesen kihűljön. Kockákra vágjuk, porcukorral megszórva tálaljuk. 



                                              Chec fără ouă  și lapte                 

Ingrediente: 150 g făină, 40 g amidon de porumb, 150 g zahăr, 1 linguriță bicarbonat de sodiu, un praf de sare, 5 linguri ulei, 1 linguriță oțet, 1 linguriță extract de vanilie, 250 ml apă, zahăr pudră.

Prepararea: Cuptorul se preîncălzește la 180°C. O tavă de 20x20 cm se tapetează cu hârtie de copt. Ingredientele uscate se amestecă într-un bol, se formează o adâncitură în mijloc, unde se adaugă oțetul, extractul de vanilie, uleiul și apa, apoi se amestecă cu un tel sau o lingură de lemn până când compoziția devine omogenă. Compoziția obținută se toarnă în tava pregătită și se coace timp de 30-35 de minute. Înainte de a fi scos din cuptor, se verifică prin testul scobitorii. După coacere, se lasă să se răcească 10 minute în tavă, apoi se transferă pe un grătar pentru a se răci complet. Se taie în cuburi și se servește presărat cu zahăr pudră.

Puliszkás rántotta - Puricei de mămăligă

                                                        Puliszkás rántotta

Hozzávalók:  200-250 dkg előző napról maradt puliszka, 2 szelet szalonna, 3 tojás, 5 dkg juhtúró, só.

Elkészítés: A szalonnát felcsíkozzuk, forró serpenyőben megpirítjuk, majd kiszedjük egy tányérra. A tojásokat felverjük, enyhén megsózzuk. A puliszkát kockákra vágjuk, a megmaradt szalonnazsírban körbe pirítjuk, majd hozzáadjuk a felvert tojást, és kissé átkavarva elkezdjük sütni. Amikor a tojás elkezd sűrűsödni, rászórjuk a morzsolt juhtúrót, letakarjuk, és további 2-3 percig sütjük. A rántottát a pirított szalonnával és savanyú uborkával tálaljuk.

                                                             Puricei de mămăligă                

Ingrediente:  200-250 g mămăligă rămasă din ziua anterioară,  2 felii slănină, 3 ouă,  50 g brânză burduf, sare.

Prepararea: Slănina se crestează, se prăjește într-o tigaie încinsă, după care se scoate pe farfurie. Ouăle se bat cu un praf de sare. Mămăliga se taie cubulețe, se rumenește în grăsimea rămasă, după care se toarnă ouăle și se prăjește amestecând de 2-3 ori în ea. Când ouăle încep să se închege, se adaugă brânza burduf sfărâmițată, se pune capacul și se lasă 2-3 minute. Se servește cu slănina prăjită și castraveți murați. 


                        kicsit másképp            Puliszkás rántotta                     

Hozzávalók: 20-25 dkg előző napról megmaradt puliszka, 2 szelet szalonna, 25 dkg füstölt kolbász, 3 tojás, 5 dkg juhtúró, 5 dkg telemea sajt.

Elkészítése: A szalonnát felkockázzuk, forró serpenyőben megpirítjuk, mikor a zsír kezd kiolvadni, hozzáadjuk az apróra vágott kolbászt, és együtt pirítjuk, majd az egészet egy tányérra kiszedjük. A kemény puliszkát kockákra vágjuk, és a serpenyőben maradt zsírban megpirítjuk. Ezután visszatesszük a szalonna és kolbász keveréket, ráöntjük a felvert tojásokat, és 2-3-szor átkeverve megsütjük. Amikor a tojás kezd megkeményedni, hozzáadjuk a szétmorzsolt túrót meg telemea sajtot, lefedjük, és 2-3 percig pihentetjük. Savanyúsággal tálaljuk.

                                                               Puricei de mămăligă                

Ingrediente:  200-250 g mămăligă rămasă din ziua anterioară,  2 felii slănină, 250 g cârnați afumați, 3 ouă,  50 g brânză burduf, 50 g brânză telemea.

Prepararea: Slănina se taie cubulețe, se prăjește într-o tigaie încinsă, când începe să se topească grăsimea se adaugă cârnațul mărunțit și se rumenesc împreună, apoi se scot pe o farfurie. Mămăliga se taie cubulețe, se rumenește în grăsimea rămasă în tigaie, după care se pune înapoi amestecul de slănină și cârnați și se toarnă ouăle bătute, se prăjesc amestecând de 2-3 ori. Când ouăle încep să se închege, se adaugă brânzeturile sfărâmate, se pune capacul și se lasă 2-3 minute. Se servește cu murături asortate. 


 

2025. február 27.

Túrónudli vaníliasodóval - Găluște cu brânză de vaci și sos de vanilie

Hozzávalók:  50 dkg tehéntúró, 2 tojás, 10 dkg puha vaj, 20 dkg liszt, 2 tasak vaníliás cukor, reszelt citromhéj; a morzsához: 25 dkg zsemlemorzsa, fél dl olaj  a vaníliasodóhoz: 5 dl tej, 1 evőkanál vaníliakivonat, 4 tojássárgája, 5 dkg cukor, 1 evőkanál kukoricakeményítő.

Elkészítése:  A vajat a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, a sóval meg a tojásokkal kikavarjuk,majd hozzáadjuk a tehéntúrót, összekeverjük és végül beledolgozzuk a lisztet. Lefedjük, 30 percig hűtőben pihentetjük. Közben a zsemlemorzsát az olajon aranybarnára pirítjuk. A  pihentetett tésztából ujjnyi vastag rudacskákat sodrunk, majd lobogó vízben, több részletben,  2-3 percig főzzük. A megfőtt nudlikat szűrőkanállal kiszedjük, lecsöpögtetjük, majd a zsemlemorzsába forgatjuk. A vaníliasodóhoz a tejet a vaníliakivonattal lassú tűzön felforraljuk, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk kissé kihűlni. Közben a tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és csomómentesre keverjük. A langyos tejet apránként, folyamatos keverés mellett a tojásos keverékhez adjuk, majd az egészet visszaöntjük a lábasba és lassú tűzön, folyamatos keverés mellett addig melegítjük, amíg a sodó besűrűsödik. Vigyázzunk, ne forraljuk fel, hogy a tojás ne csapódjon ki! Langyosan vagy kihűlve, a nudli mellé tálaljuk. 

                                           Găluște cu brânză de vaci și sos de vanilie               

Ingrediente: 500 g brânză de vaci, 2 ouă, 100 g unt moale, 200 g făină, 2 plicuri zahăr vanilat, coajă rasă de lămâie; pentru pesmetul auriu: 250 g pesmet, 50 ml ulei; pentru sosul de vanilie: 500 ml lapte, 1 lingură extract de vanilie, 4 gălbenușuri, 50 g zahăr, 1 lingură amidon de porumb.

Prepararea: Se amestecă untul cu zahărul vanilat, coaja de lămâie, un praf de sare și ouăle. Se adaugă brânza de vaci, se omogenizează, apoi se încorporează făina. Se acoperă și se lasă la frigider timp de 30 de minute. Între timp, se rumenește pesmetul în ulei până devine auriu. Din aluatul răcit se modelează rulouri groase cât un deget, apoi se taie bucăți și se fierb în apă clocotită, în mai multe tranșe, timp de 2-3 minute. Se scot cu o spumieră, se scurg și se dau prin pesmet. Pentru sosul de vanilie, se încălzește laptele cu extractul de vanilie la foc mic, apoi se ia de pe foc. Între timp, se bat gălbenușurile cu zahărul până devin spumoase, se adaugă amidonul și se amestecă bine. Se toarnă treptat laptele cald peste compoziția de ouă, amestecând continuu, apoi se transferă înapoi pe foc mic și se amestecă până se îngroașă. Se servește cald sau rece, alături de găluște.

 

2025. február 21.

Gratinált bajorkolbász - Cârnați nemțești gratinați

A német fehér kolbász, más néven Münchner Weißwurst, 1857-ből származik, és a müncheni Zum Ewigen Licht étteremhez köthető. Azon év február 22-én reggel Sepp Moser, az étterem hentese éppen a hagyományos kolbászokat készítette vendégei számára, amikor észrevette, hogy kifogyott a szokásos juhbélből készült burkolatokból. A helyzet megmentése érdekében vastagabb és nagyobb sertésbelet használt, amelyet nem sütött meg, hanem forró vízben blansírozott, hogy elkerülje a burkolat szétszakadását. Az eredmény egy fehér, lágyabb és szaftosabb kolbász lett, amely finom ízével és egyedi textúrájával tűnt ki. A vendégek kellemesen meglepődtek az új találmányon, és a fehér kolbász gyorsan népszerűvé vált, azóta Münchner Weißwurst néven ismert.

A kolbász borjú- és sertéshús keverékéből készül, amelyet petrezselyemmel, hagymával, citrommal és kardamommal fűszereznek. Hagyományosan forró vízben, tálban tálalják, hogy melegen maradjon, és bajor pereccel (Bretzel) valamint édes mustárral fogyasztják. A bajor hagyomány szerint a kolbászt dél előtt kell elfogyasztani, hogy ne hallja meg a déli harangszót.


Gratinált bajorkolbász

Hozzávalók: 2 fehér bajorkolbász, 40 dkg főtt burgonya, 1 hagyma, 1 tojás, 2 dl főzőtejszín, 1

evőkanál magos mustár, só, bors, vaj.

Elkészítése: A kihűlt burgonyát meghámozzuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük.

Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tojást felverjük a

mustárral meg a főzőtejszínnel, majd a burgonyára öntjük és alaposan összekeverjük. A

keveréket kivajazott hőálló edénybe tesszük, tetejére helyezzük a bevagdalt bajorkolbászokat, majd 170

 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 30-35 percig sütjük, amíg szép aranybarnára sül. Savanyúsággal

 vagy friss salátával tálaljuk.



Cârnații albi nemțești, cunoscuți sub numele de Münchner Weißwurst, datează din anul 1857 și este asociată cu restaurantul Zum Ewigen Licht din München, Germania. În dimineața zilei de 22 februarie,  Sepp Moser, măcelarul restaurantului se pregătea să facă tradiționalii cârnați pentru clienții săi, dar a realizat că rămăsese fără învelișurile obișnuite, care erau făcute din intestine de oaie. Într-o încercare de a salva situația, el a folosit intestine de porc mai mari și mai groase, pe care nu le-a prăjit, ci le-a opărit în apă fierbinte pentru a preveni spargerea acestora. Rezultatul a fost un cârnat alb, mai moale și mai suculent decât versiunile anterioare, cu un gust delicat și o textură unică. Clienții au fost plăcut surprinși de noua creație, iar cârnații albi au devenit rapid un succes, fiind cunoscuți de atunci sub numele de Münchner Weißwurst.

Compoziția cârnaților este dintr-un amestec de carne de vițel și porc, condimentați cu pătrunjel, ceapă, lămâie și cardamom. Aceștia sunt serviți tradițional, în boluri cu apă fierbinte, pentru a-i menține calzi, și sunt acompaniați de Bretzels (covrigi bavarezi) și muștar dulce. Tradiția bavareză spune că cârnații  trebuie serviți înainte de prânz, să nu audă clopotul de amiază.

 Cârnați nemțești gratinați                    

Ingrediente:  2 cârnați nemțești albi, 400 g cartofi fierți, 1 ceapă, 1 ou, 200 ml smântână lichidă de gătit, 1 lingură muștar cu semințe, sare, piper, unt.

Prepararea: Cartofii răciți se curăță de coajă și se dau pe răzătoarea cu găuri mari, se amestecă cu ceapa mărunțită, se asezonează cu sare și piper după gust. Oul se bate cu muștarul și smântâna lichidă, se toarnă peste cartofi și se amestecă. Compoziția se pune într-un vas termorezistent, uns cu unt, apoi se așază deasupra cârnații albi, crestați. Se introduce în cuptor la 170 grade, pentru 30-35 minute, sau până când se rumenește. Se servește cu salată de sezon.

2025. február 19.

Húsgombócos spagetti - Spaghete cu chiftele de carne

Hozzávalók: 30 dkg spagetti, 40 dkg darált hús (marha és sertés keverék), 1 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál reszelt parmezán, 2 cikk fokhagyma, 1 kis fej hagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 4 dl passzírozott paradicsom, olívaolaj, 1 teáskanál szárított oregánó, 1 teáskanál szárított bazsalikom, só, bors, kevés chilipehely, 5 dkg parmezán a tálaláshoz.

Elkészítése: A húsgolyókhoz a darált húst egy nagy tálban összekeverjük a tojással, 2 evőkanál olívaolajjal, a zsemlemorzsával, a reszelt parmezánnal, a zúzott fokhagymával és az apróra vágott petrezselyemzölddel, majd sózzuk, borsozzuk. A masszából diónyi méretű húsgolyókat formázunk. Egy nagy serpenyőben 1-2 evőkanál olívaolajat hevítünk, a húsgolyókat minden oldalukon aranybarnára sütjük, majd kiszedjük és félretesszük. Ugyanabban a serpenyőben újabb 2 evőkanál olívaolajat melegítünk, majd üvegesre pirítjuk benne a finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a passzírozott paradicsomot, megszórjuk oregánóval, bazsalikommal, sóval, borssal és chilipehellyel, majd alacsony lángon 3-4 percig főzzük, időnként megkeverjük. A húsgolyókat a paradicsomszószhoz adjuk, és további 10-12 percig főzzük, amíg teljesen átfőnek. Közben a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint megfőzzük, leszűrjük, és összekeverjük a paradicsomszósszal meg a húsgolyókkal. Forrón tálaljuk, tetejét megszórjuk reszelt parmezánnal.

 



                                                 Spaghete cu chiftele de carne               

Ingrediente: 300 g spaghete, 400 g carne tocată amestec de vită și porc, 1 ou, 2 linguri pesmet, 2 linguri parmezan ras, 2 căței de usturoi, 1 ceapă mică, 1 legătură frunze de pătrunjel, 400 ml roșii pasate, ulei de măsline, 1 linguriță oregano uscat, 1 linguriță busuioc uscat, sare, piper, puțin fulgi de ardei iute, 50 g parmezan pentru servit.

Prepararea: Se prepară chiftelele: într-un bol mare, se amestecă carnea tocată, oul, 2 linguri ulei de măsline, pesmetul, parmezanul ras, usturoiul pisat și frunzele de pătrunjel mărunțite, se asezonează cu sare și piper. Se formează chiftele mici de mărimea unei nuci. Într-o tigaie mare, se încălzesc 1-2 linguri  ulei de măsline și se prăjesc chiftelele pe toate părțile, până când se rumenesc uniform, după care se scot și se lasă deoparte. În aceeași tigaie, se mai adaugă 2 linguri ulei de măsline și se călește ceapa mărunțită până devine translucidă. Se adaugă roșiile pasate, se asezonează cu oregano, busuioc, sare, piper și fulgi de ardei iute, se fierbe la foc mic timp de 3-4 minute, amestecând ocazional. Se adaugă chiftelele în sos și se fierb împreună încă 10-12 minute, până când chiftelele sunt complet gătite. Între timp, se fierb spaghetele în apă cu sare conform instrucțiunilor de pe ambalaj, apoi se scurg bine și se amestecă cu sosul de roșii și chiftelele. Se servesc fierbinți, presărate cu parmezan ras deasupra.

2025. február 17.

Marhagulyás árpagyönggyel - Gulaș de vită cu arpacaș

Hozzávalók:  70 dkg kockákra vágott marhalábszár, 2 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 evőkanál sertészsír, 2 paradicsom, 2 zöld paprika, 50 dkg krumpli, 2 sárgarépa, 2 efeb vőkanál árpagyöngy só, bors, fűszerpaprika, őrölt kömény, zeller vagy petrezselyem levél.

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát a zsíron megdinszteljük, mikor pirul kezd, hozzáadjuk a marhahúst, időnként átkavarva vékony kérget pirítunk rá, majd félrevesszük, megszórjuk fűszerpaprikával, borssal és őrölt köménnyel, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és felöntjük annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje. Felforraljuk, hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot és paprikát majd közepes lángon főzzük. Mikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a kockákra vágott krumplit, a félkarikákra vágott sárgarépát és az árpagyöngyöt, megsózzuk és készre főzzük. Tálaláskor megszórjuk kevés apróra vágott petrezselyem vagy zellerzölddel. 




                                                            Gulaș de vită cu arpacaș                 

Ingrediente: 700 g pulpă de vită tăiată cuburi, 2 cepe, 2 căței de usturoi, 1 lingură untură de porc, 2 roșii, 2 ardei verzi, 500 g cartofi, 200 g morcovi, 2 linguri arpacaș de grâu, sare, piper, boia de ardei, chimen măcinat, frunze de țelină sau pătrunjel.

Prepararea:  Arpacașul se pune în apă rece. Ceapa tăiată mărunt se călește în untură, când începe să se rumenească, se adaugă carnea de vită și, amestecând din când în când, se prăjește până prinde o crustă subțire. Se ia de pe foc, se presară cu boia, piper și chimen măcinat, se adaugă usturoiul tăiat mărunt și se toarnă suficientă apă cât să acopere bine carnea. Se dă în clocot, se adaugă roșiile și ardeii tăiați mărunt și se lasă să fiarbă la foc mediu. Când carnea este aproape fiartă, se adaugă cartofii tăiați cuburi, morcovii tăiați rondele și arpacașul scurs, se sărează și se fierbe până totul este gata. La servire, se presară cu frunze se pătrunjel sau de țelină tocate mărunt.

2025. február 13.

Gombás palacsinta - Clătite cu ciuperci

Hozzávalók:  a palacsintához: 12,5 dkg liszt, 3 tojás, 1,8 dl tej, 1,2 dl víz, 2 evőkanál olvasztott vaj, csipetnyi só, csipetnyi fekete bors, vaj a sütéshez; a töltelékhez: 3-4 evőkanál vaj, 1 kisebb hagyma, 4 cikk fokhagyma, 1 teáskanál kakukkfű, 70 dkg fehér vagy barna csiperke gomba, 2 nagy marék spenót, 15 dkg reszelt sajt, só és bors ízlés szerint, kevés vaj a kész palacsinták sütéséhez.

Elkészítése: A palacsintatészta összes hozzávalóját egy keverőtálba tesszük, és botmixerrel vagy kézi habverővel simára keverjük. Letakarjuk, 30 percig állni hagyjuk. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket. A gombát 5 mm vastag szeletekre vágjuk (nagyobb gombákat félbevágunk, majd szeletelünk). A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát finomra aprítjuk. A spenótot alaposan megmossuk és durvára vágjuk. A sajtot nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Egy nagy serpenyőben közepes lángon 2 evőkanál vajat melegítünk, hozzáadjuk a hagymát, és üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a fokhagymát meg a kakukkfüvet és pár másodpercig sütjük, végül az egészet egy tálba szedjük. Ugyanabban a serpenyőben, a megmaradt vajon a gombát 2-3 részletben  aranybarnára pirítjuk, majd a hagymás keverékhez adjuk. Végül a spenótot addig pároljuk a serpenyőben, amíg enyhén összeesik, majd ezt is a tálba szedjük. A töltelékhez hozzáadjuk a reszelt sajtot, sóval és borssal ízesítjük, és összekeverjük. A palacsintamasszát átkeverjük és vajjal kikent serpenyőben, 8 palacsintát sütünk. A megsült palacsintákat egymásra helyezzük, felhasználásig letakarjuk. Tálalás előtt a palacsinták egyik felére tölteléket teszünk, majd félbehajtjuk, végül ismét félbehajtjuk, hogy háromszög alakú legyen, majd forró serpenyőben  kevés vajon, mindkét oldalukon kicsit át sütjük, amíg a sajt megolvad. Melegen tálaljuk.



                                                                  Clătite cu ciuperci                             

Ingrediente: pentru aluatul de clătite: 125 g făină, 3 ouă, 180 ml lapte, 120 ml apă, 2 linguri unt topit, un praf de sare, un praf de piper negru, unt pentru prăjit; pentru umplutură: 3-4 linguri unt, 1 ceapă mică, 4 căței de usturoi, 1 crenguță cimbrișor, 700 g ciuperci champignon albe sau brune, 2 mâini mari de spanac, 150 g cașcaval ras, sare și piper după gust, unt pentru prăjirea clătitelor umplute.

 Prepararea: Se amestecă toate ingredientele pentru aluat până se obține o compoziție omogenă, apoi se lasă acoperită timp de 30 de minute. Între timp, se pregătește umplutura. Ciupercile se taie felii de jumătate de centimetru (cele mai mari se taie mai întâi pe jumătate, apoi felii). Ceapa se toacă mărunt, usturoiul se mărunțește fin, iar spanacul se spală bine și se taie grosier. Cașcavalul se dă pe răzătoarea mare. Într-o tigaie mare, se încing 2 linguri unt la foc mediu și se călește ceapa până devine sticloasă. Se adaugă usturoiul și cimbrișorul, se prăjește câteva secunde, până î-și eliberează aroma, apoi se scoate din tigaie. În untul rămas, ciupercile se prăjesc în 2-3 tranșe, până devin aurii, apoi se transferă peste ceapă. În aceeași tigaie se adaugă spanacul și se gătește până se înmoaie ușor, apoi se scoate și acesta. Se combină toate ingredientele pentru umplutură, se asezonează cu sare și piper și se amestecă bine. Aluatul de clătite se amestecă din nou și se coc 8 clătite într-o tigaie unsă cu unt. Clătitele coapte se așază una peste alta și se acoperă până la utilizare. Pe o jumătate de clătită se pune umplutură, apoi se îndoaie în două, iar apoi încă o dată, formând un triunghi. Se prăjesc într-o tigaie încinsă, cu puțin unt, pe ambele părți, până ce cașcavalul se topește. Se servesc calde.

2025. február 11.

Karalábé leves - Supă de gulii

Hozzávalók:  2-3 tavaszi karalábé (nagyságtól függően), 1 hagyma, 2 sárgarépa, 10 dkg húsos szalonna, olaj, 1 tojás, 1,5 dl tejföl, só, petrezselyemzöld; a galuskához: 1 tojás, 8 dkg liszt.

Elkészítése:  A csíkokra vágott szalonnát kevés olajon megsütjük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és a karikákra vágott sárgarépát,  2-3 percig dinszteljük, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott karalábét és felöntjük vízzel. Izlés szerint sózzuk, közepes lángon főzzük. A tojást kikeverjük a liszttel, megsózzuk, mikor a zöldségek megfőttek, egy teáskanállal kis galuskákat szaggatunk a levesbe. A tojást szétválasztjuk, a fehérjét a levesbe tesszük és egy villával összekavarjuk, hogy rongyosra főjjön,  megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel és további 3-4 percig főzzük. A tojássárgáját kikavarjuk a tejföllel és kevés forró lével, a végén a leveshez adjuk, de már nem forraljuk tovább. 


                                                                   Supă de gulii            

Ingrediente: 2-3 gulii de primăvară (în funcție de mărime), 1 ceapă, 2 morcovi, 100 g kaizer sau șuncă afumată, ulei, 1 ou, 150 ml smântână, sare, pătrunjel verde; pentru găluște: 1 ou, 80 g făină.

Preparare: Kaizerul se taie fâșii, se prăjește în puțin ulei, se adaugă ceapa tocată fin și morcovii tăiați în rondele, se călesc timp de 2-3 minute, apoi se adaugă guliile tăiate fâșii și se toarnă apă peste ele. Se sărează după gust, se fierbe la foc mediu. Oul se amestecă cu făina și puțină sare, când legumele sunt fierte, cu ajutorul unei lingurițe se adaugă mici găluște în supă. Se separă oul, albușul se adaugă în supă și se amestecă cu o furculiță până se fac „zdrențe”, se presară frunzele de pătrunjel tocate fin și se fierbe încă 3-4 minute. Gălbenușul de ou se amestecă cu smântâna și puțin din zeama fierbinte, se adaugă la supă, fără a mai fierbe supa.

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...